#Egyesült Államok


Obama: minden utat elzártunk az atombombához Irán előtt

Üdvözölte az Iránnal kötött atomegyezmény életbe lépését az amerikai elnök vasárnap, de jelezte: a két ország között néhány kérdésben továbbra is komoly nézeteltérés van, és az Egyesült Államok fenntartja azokat a szankciókat, amelyeket ballisztikus rakétaprogramja miatt szabott ki az iszlám köztársaságra.



Obama utolsó évértékelése: "Amerika hanyatlása fikció"

Elnökségének utolsó évértékelőjét tartotta Barack Obama, s a beszédben inkább a jövőre koncentrált. Mindazonáltal erőteljesen megvédte kormányzata eddigi belpolitikai és gazdaságpolitikai eredményeit, sőt új javaslattal is előrukkolt, nevezetesen a rákkutatást illetően. Külpolitikáról szólva elsősorban a fenyegető terrorizmusról beszélt, s kérte a Kongresszust, hogy szavazza meg a katonai erő alkalmazását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.


Iráni fogságba esett két amerikai hajó

A Pentagon névtelenséget kérő tisztségviselői szerint egyelőre nem világos, hogy a haditengerészet két folyami hajója véletlenül tévedt-e iráni vizekre. John Kerry már intézkedik.


Így üzent nehézbombázóval Amerika Észak-Koreának – videó

Egy B-52-es nehézbombázó repült át vasárnap a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetnél, dél-koreai vadászgépek kíséretében. Az Egyesült Államok így jelképezte az újabb észak-koreai bombakísérlet után, hogy kiáll Dél-Korea mellett – számolt be az Euronews.



Durva vihart hozott az El Nino Kaliforniára

Nagyon heves viharok kezdődtek az Egyesült Államok nyugati partvidékén, Kalifornia államban kedden, és várhatóan két hétig pusztítanak majd. A szokatlanul súlyos természeti csapásért az El Nino éghajlati jelenséget teszik felelőssé a szakemberek.



Putyinék először nevezik fenyegetésnek az USA-t

Új orosz nemzetbiztonsági stratégia lépett életbe a múlt héten, amely a nemzetbiztonságot fenyegető tényezők között említi az Egyesült Államokat. A dokumentumban az USA-t vádolják az ukrán konfliktus kiélezésével, és azt sugallják, hogy Oroszország fokozódó globális szerepvállalása ellenreakciót vált ki Amerikából és szövetségeseiből.





A gyerek az új státuszszimbólum a gazdagok között

Síelés Aspenben, saját repülőgép vagy egy szekrény tele Birkin táskával? Nem, nem ezek a legfontosabb státuszszimbólumok a New York-i felső tízezer körében, hanem a sok gyerek. Pedig a szakemberek szerint a divat alapvetően nem egy demográfiai tényező. Magyarországon a 3 gyerek után járó családi adókedvezmény éreztette hatását, a felső-középosztály gyerekvállalási kedve megnőtt.




Donald Trump Putyint dicsérte

Amikor a republikánus párt lehetséges elnökjelölt-várományosát arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy Putyin "újságírókat, politikai ellenfeleket gyilkol és lerohan más országokat", Trump azt válaszolta: "Putyin legalább vezetőként viselkedik, nem úgy, mint ahogyan ez nálunk van".



Kitiltási botrány: Vida Ildikóból nem, valaki másból vádlott lett

Vádat emelt egy – korábban információtechnológiai céget vezető – férfi ellen az ügyészség a kitiltási botrány ügyében, az illető az ügyészség szerint áfacsökkentést ígért elintézni az áfacsalás miatt szenvedő amerikai Bunge cégnek. Egy láncolat egyik szereplője lehetett, aki azt állította, hogy ismeri a Századvéget és Heim Péter nevét emlegette.