Elképesztő összegeket dobálunk ki gyógyszerre
Évente közel 150 ezer forintot költenek a magyarok gyógyszerre fejenként egy OECD-tanulmány szerint.
Évente közel 150 ezer forintot költenek a magyarok gyógyszerre fejenként egy OECD-tanulmány szerint.
hvg.hu
Amerikának nincs más választása, mint követlenül beszélni a magyarokhoz. Dunának, Missisippinek egy a hangja.
Összefogtak a kolumbiai gerillák és mexikói drogkartellek, hogy közösen lássák el különféle kábítószerekkel az Egyesült Államokat.
MTI
Egy-egy amerikai és orosz gép vett részt próbarepülésen a szíriai légtérben, a Pentagon szerint a múlt hónapban elfogadott biztonsági eljárást tesztelték.
MTI
Amerikai védelmi minisztériumi források szerint egy műhold a szombati tragédiával azonos időben és helyen erős hőhatást érzékelt, ami utalhat robbanásra. A robbanást bomba, de akár az üzemanyagtartály begyulladása is okozhatta – sok még a kérdés. Egy a biztos, hogy nem érte rakétatalálat a gépet.
hvg.hu
Szerdai, szokatlanul kemény hangú beszéde óta Colleen Bell többször is beszélt telefonon Szijjártó Péterrel, hétfőn pedig jó hangulatban beszélgettek – tudta meg az Index. A Fideszben meglepetést okoztak a corvinusos beszédben megfogalmazott bírálatok.
hvg.hu
A katonák tanácsadói és segítői feladatokat látnak majd el a felkelők oldalán az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcban.
MTI
Rengeteg pénzt oszt szét az Egyesült Államok, magyar mércével legalábbis. Öt ország nagyot kaszál.
hvg.hu
A két rivális banda között először verekedés tört ki, majd kések és lőfegyverek is előkerültek, a vendéglő parkolójában pedig tűzharc tört ki. Kilencen meghaltak az összecsapásban.
hvg.hu
Arra, hogy André Goodfriend, az USA megbízott ügyvivője csupán elszabadult hajóágyú volt-e, amikor kritizálta az Orbán-kormányt, csattanós választ adott Colleen Bell szerdai beszéde a Corvinus Egyetemen. Az amerikai nagykövetre már korántsem lehet ráfogni, hogy csupán trollkodik, mint az ideiglenes ügyvivő. A nagykövet mostani megszólalása nagyon is előkészített, formailag és tartalmilag is kitalált politikai állásfoglalás volt.
hvg.hu
A volt amerikai ügyvivő Facebook-oldalán megosztotta Colleen Bell Corvinus Egyetemen elmondott beszédét. A nagykövet szavai kapcsolódnak egy amerikai állami tervhez, amely a nyitott kormányzást célozza.
hvg.hu
Bár eddig gazdagon beszámoltak az Egyesült Államok nagykövetének programjairól és nyilatkozatairól, a szerdai corvinusos beszéd kimaradt a közszolgálati hírekből. A kizárólag állami hírforrásokat követők csak Szijjártó Péter reakciójából értesülhettek arról, hogy a diplomata – háromnegyed év hivatali idővel a háta mögött – mit gondol a kormány tevékenységéről.
hvg.hu
Az amerikai nagykövet által felvetett kérdéseket Magyarország az Európai Unióval vitatja, illetve vitatta meg, és azokat le is zárta, ugyanis Magyarország nem az Egyesült Államok, hanem az Európai Unió tagállama – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter a Colleen Bell által szerda este elmondottakra reagálva.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Elbocsátották azt a seriffhelyettest, aki hétfőn brutális módon bánt egy passzív ellenállást tanúsító diáklánnyal egy amerikai középiskolában.
hvg.hu
A Pentagon bejelentette, hogy pilóta nélküli, atomtöltetek hordozására alkalmas harci gépek fejlesztéséről állapodott meg a Northrop Grummannel. A Long Range Strike Bomber képességei garantálják majd az Egyesült Államoknak, hogy a világon bármely célpontot fenyegetésben tudjon tartani" – mondta a légierő vezérkari főnöke.
MTI
Az Egyesült Államok fokozni készül az Iszlám Állam elleni hadműveleteit Szíriában: erőteljesebb légi csapásokra készülnek, és növelni akarják az amerikaiak vezetésű nemzetközi koalíció gépeinek számát ezekben az akciókban – mondta kedden Ashton Carter amerikai védelmi miniszter egy washingtoni szenátusi bizottsági meghallgatáson.
MTI
Undorról és a soron következő "mini-világbajnokságról" nyilatkozott Nico Rosberg, a Mercedes Forma-1-es istálló német pilótája, akinek csapattársa, a brit Lewis Hamilton megnyerte vasárnap az Egyesült Államok Nagydíját, és ezzel a harmadik világbajnoki címét. Azt is elárulta, hogy miért dobta a sapkát Hamilton felé.
MTI
Egy irányított rakétákkal felszerelt rombolót vezényelt az Egyesült Államok haditengerészete a Spratly-szigetekhez tartozó kínai mesterségesen feltöltött zátonyok közelébe.
MTI
Király Viktor helyett Jordan Smith-t választotta Adam Levin, de Gwen Stefani lecsapott a magyar énekesre a tehetségkutató amerikai szériájában.
hvg.hu
John Brennan emailfiókját a hírek szerint egy palesztinszimpatizáns középiskolás törte fel. A megszerzett adatok - állítólag - a Wikileakshez jutottak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI