BME-rektor: "ezzel a finanszírozással jövőre már nem tud létezni az egyetem"
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora szerint legalább másfél havi fenntartói forrás hiányzik az intézmény "normális működéséhez".
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora szerint legalább másfél havi fenntartói forrás hiányzik az intézmény "normális működéséhez".
A kultúra városa helyett egyre inkább a bűn városaként emlegetik Pécset, amelynek lakóit több brutális bűncselekmény rázta meg az elmúlt egy évben. A pécsiek hangulata kétségkívül zuhanórepülésben van, ám ennek a romlónak érzett közbiztonság csak az egyik oka: a válság, az elrontott EKF-program és az egyetem megroppanása kirúgta a város hagyományos tartóoszlopait.
A Színház-és Filmművészeti Egyetem tanárai levelet írtak Orbán Viktornak, melyben szeretnék egyértelművé tenni, hogy Kerényi Imre téves információkat közölt intézményükről. Mindemellett állásfoglalást kérnek a kormányfőtől arról, érvényesek-e azok a szavak, amelyeket a miniszterelnöki megbízott kimondott – hangzott el az ATV Start plusz című műsorában.
Nyílt levélben fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói önkormányzata: az intézményt érintő hallgatói normatíva csökkenésére és az ebből adódó problémákra, a csökkenő ösztöndíjakra hívják fel a figyelmet.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményben reagált Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott botrányt kavart kijelentéseire. Az intézmény szerint Kerényi nem méltó a magyar állam képviseletére. A Magyar Színházi Társaság szintén vissautasította Kerényi szavait, a Független Előadóművészeti Szövetség pedig lemondatná.
Lassan négy hónapja vakrepülésben működnek a magyar felsőoktatási intézmények: nem tudják, milyen elvek és szabályozás alapján kapják az állami finanszírozást, csupán annyit, hogy a pénz lényegesen kevesebb, mint a korábbi években. Az intézmények különalkukban reménykednek, addig viszont létszámleépítés, elszabaduló adósságállomány és fizetési nehézség jöhet. Szegeden a NAV már inkasszót is kivetett.
A jogászok közül kerül ki a legtöbb munkanélküli diplomás - idéz a jobs.aol.com egy amerikai tanulmányt.
A középiskolás gyermekek továbbra is „jó befektetésnek” tartják a diploma megszerzését, döntő többségük szeretne továbbtanulni.
Megkezdődött a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara (SZTE TTIK) központjának, a Bolyai-épületnek a felújítása, az uniós támogatással megvalósuló beruházás a tervek szerint nyolc hónap alatt készül el.
Vadabbnál vadabb pletykák terjednek az oktatók között a Budapesti Corvinus Egyetemen azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az "ára" a nehéz anyagi helyzetbe került intézmény kormányzati megsegítésének, de ezek többségének egyelőre semmi alapja nincs. Információnk szerint egy-másfél milliárd forinttal segítené ki az állam a súlyos adósságokat felhalmozó intézményt, de azt még nem tudni, mit kér cserébe. Az egyetem vezetése mindenesetre nyugdíjazásokkal, a bürokrácia csökkentésével, szervezetátalakítással, karok összevonásával racionalizálná az intézmény működését.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) szerint fiatalok tízezrei maradnak ki a magyar felsőoktatásból a kormány intézkedéseinek hatására, a legjobb gimnáziumokban tanulók közül sokan külföldi egyetemekre jelentkeznek.
Bioenergetikai mérnökképzés indítását tervezi a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma.
A felsőoktatásba most felvételizőknek március 1-ig kell eldönteniük, milyen szakokon tanulnak tovább szeptembertől. A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) kutatása alapján a felsőoktatásban végzettek túlnyomó része hosszabb-rövidebb idő alatt munkahelyre talál. Az viszont nem mindegy, hogy valaki a szakmájában tud-e elhelyezkedni, és az évek alatt megtanult dolgokat felhasználni, vagy rákényszerül egy számára nem ideális alkura. Szakembereket kérdeztünk arról, hogy melyek azok a felsőfokú végzettségek, amiket 2-3 év múlva is jó eséllyel felszív a munkaerőpiac.
Kilencezer euróért marketing alapszakot kínál, partnerei között neves hazai cégeket sorol fel a csak a saját honlapján létező szegedi egyetem.
A leendő felsőoktatási államtitkár szerint nem tilos, hogy a hallgatók kiállnak érdekeikért, a probléma az, ha nem az egyetemen belül próbálják megoldani az ott keletkezett problémákat, hanem kiviszik azokat.
Papírcetlikre írtuk az ELTE BTK HÖK-listán szereplő minősítéseket, majd arra kértük a Hallgatói Hálózat aktivistáit, húzzanak ki egyet közülük. Arra voltunk kíváncsiak, szerintük illik-e rájuk a jelző, s mi a véleményük a diákokra aggatott jelzőkről.
A turizmus és vendéglátás szektor közel négyszázezer embernek ad munkát ma Magyarországon - írja a Napi Gazdaság.
A 2013-as költségvetés 10 milliárd forintot különített el a felsőoktatási intézményi kiválóság támogatására. A pontos összegeket is tartalmazó értesítést a jövő héten kapják meg az érintett intézmények - közölte az oktatási államtitkárság pénteken.
A kormány 42 milliárd forinttal kevesebbet költene idén a felsőoktatási intézményekre - írja a Napi Gazdaság egy birtokába jutott dokumentumra hivatkozva, amely az állami egyetemek és főiskolák költségvetésének idei számításáról szól.