Vény nélkül is árulhatnak majd fogamzásgátló tablettát az Egyesült Államokban
A gyógyszert ötven éve dobták piacra, eddig csak recept ellenében lehetett kiváltani.
A gyógyszert ötven éve dobták piacra, eddig csak recept ellenében lehetett kiváltani.
A kormány hirtelen kizavarja a magánszolgáltatókat a közfinanszírozott CT- és MR-vizsgálatok piacáról, közben gyorsan magánkézbe adná a kórházi gyógyszertárakat. És erről nem nyitott vitát.
A gyógyszerek törzskönyvezését és forgalmazását ellenőrző állami hatóság a tervek szerint augusztustól olvadna be a Nemzeti Népegészségügyi Központba és jönne létre egy új szervezet.
A teljes védőnői hálózat rapid és értelmetlen államosítása számos megválaszolatlan kérdést generált. A védőnők egyelőre semmit sem tudnak. Az általa okozott káosz látva az állam egy hónapos haladékot adott a változtatások végrehajtására.
Nincs már járvány, nincs miről beszámolni.
Tendencia, hogy a nyaralások után ugrásszerűen megnő a beadott válókeresetek száma – erről is beszélt a Semmelweis Egyetem pszichológusa.
Szürkezóna helyett fekete-fehér, tiszta viszonyokat, a köz- és a magánellátás teljes szétválasztását akarja az állam az egészségügyben, ezért államosítja a közfinanszírozott CT- és MR-berendezéseket és azok működtetését – mondta a hvg.hu-nak Takács Péter államtitkár. Az érintett cégek, az orvosi kamara és az egészségügyi szakértők viszont közben attól tartanak, rosszabbul fog működni a rendszer, ha az állam erővel átveszi.
Írásba adta a kormány, hogy meg kell vizsgálni, milyen hatékonyan költik el az állami pénzt. Több részterületen 3 százalékos megtakarítás a cél.
Jelenleg a közfinanszírozott vizsgálatok egyharmada történik magánellátónál.
Jelenleg a közfinanszírozott vizsgálatok egyharmada történik magánellátónál.
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint ugyanakkor jól halad a védőnői hálózat átalakítása.
A lap információi szerint az egészségügyi intézmények tartozásának finanszírozásába szívesen beszállna a nemrégiben létrehozott MBH Bank is.
A Liverpool John Moores Egyetem kutatói 2155 ember szívműködését vizsgálták meg egy bevásárlókocsi segítségével. Közülük 39-et valószínűleg sikrült megmenteni az agyvérzéstől.
A társadalombiztosítással szerződésben álló pszichiáterek szombattól felírhatják ezeket a szereket poszttraumatikus stresszben és bizonyos fajta depresszióban szenvedő betegeiknek.
Rétvári Bence államtitkár közölte, hogy a kórház rendelőintézetében július 3-ától újraindulhat a szakrendelés.
A Belügyminisztérium azt követően adott ki közleményt, hogy reggel nyilvánosságra került Takács Péter államtitkár levele, amiben inzulinhiányra figyelmeztette a háziorvosokat.
Mielőtt felírnának egy készítményt, az orvosoknak kellene meggyőződniük arról, hogy az kapható a gyógyszertárban.
Rágókban, üdítőkben használják cukor helyett évtizedek óta – most azonban a WHO döntése boríthat mindent.