Borsod-Abaúj-Zemplénben is elindult az új, egységes ügyeleti rendszer
A 1830-as központi számot lehet hívni az ügyeleti időszakban.
A 1830-as központi számot lehet hívni az ügyeleti időszakban.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségége szerint az OMSZ nem tudja biztosítani a mentést Budapesten.
A pápa még kórházban van, de várhatóan szombaton kiengedik.
A TASZ szerint egyre több az olyan eset, amikor egyszerűen nincs, aki ellássa a betegeket – így, hogy azok ne tegyenek kárt magukban, inkább lekötözik őket.
Bár a csípőszűrés csecsemők esetében kötelező, több fővárosi szakrendelőben is szinte lehetetlen időpontot kapni a vizsgálatra a szakorvoshiány miatt.
Az új ügyeleti rendszer induláskor még a háziorvosok helyett rezidensekkel kellett megoldani az ügyeleti ellátást, mostanra azonban az Országos Mentőszolgálat szerint 130-nál is több háziorvos jelentkezett Győr-Moson-Sopronban a feladat elvégzésére.
A háziorvosok és fogorvosok kompenzáló támogatásáról jelent meg rendelet a Magyar Közlönyben. Kunetz Zsombor elemző szerint ez annak beismerése, hogy az egészségügyi átalakítás megbukott.
A rendőrség most öt nőt gyanúsított meg jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással.
Egy hónap alatt 26 milliárd forinttal nőtt a közintézmények teljes adóssága.
A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag szavazta meg, hogy nem engedik át az államnak a főváros kezelésében lévő szakrendelőket.
Az Instagramon jelentette be James McClean, az ír labdarúgó-válogatott játékosa, hogy nemcsak lányánál, nála is autizmust diagnosztizáltak a szakemberek.
Még 5 napjuk van az orvosoknak, hogy nyilatkozzanak a kamarai tagság fenntartásáról.
Takács Péter szerint sikeres a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakítása, mert már most elegendő orvos jelentkezett ügyeletellátásra.
Nincsen garancia arra, hogy az állam jobb gazdája lenne a szakrendelőknek, ezért számos önkormányzat attól tart, hogy romlana az ellátás színvonala az intézmények elvétele után. Félelmük nem alaptalan, a 2013-as államosítás alapján jól látszik, hogy az átvett intézményekre bezárás és amortizáció várhat.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) vezeti a hiánylistát.
Még mindig praktizáló orvosként aggasztja az egészségügy, az oktatás helyzete és nem kívánja senkinek, hogy kórházba kerüljön. Aktivizálta magát a legutóbbi parlamenti választási kampányban is. Hobbija a komolyzene. Mindig elérzékenyül az Örömóda »Alle Menschen werden Brüder« során, még ha ez csak utópia is. HVG-portré.
Zsombi két évvel ezelőtt kapta meg azt a 700 millió forintos kezelést, ami nélkül most enni sem tudna.
Széles Anna tulajdonosa is a vállalkozásnak.
A MedicalOnline-hoz eljutott rendelettervezet szerint a kórházak a saját bevételeikből tartanák fenn az első fokú etikai bizottságokat, a másodfok pedig a büntetésekből élne.
A jogutód a Dunamenti REK Reprodukciós Központ Kft.