Tévedésből a beteg másik lábába raktak protézist a nyitrai kórházban
Pert indított a nyitrai kórház ellen egy idős férfi, akinek a jobb térde helyett a balt műtötték meg.
Pert indított a nyitrai kórház ellen egy idős férfi, akinek a jobb térde helyett a balt műtötték meg.
Egy zárójeles megjegyzésben írta meg az Országos Mentőszolgálat, hogy mennyire sok háziorvos nem írta alá az új ügyeleti szerződését.
Körmendi István szerint a háziorvosok a páciens gondját tetőtől talpig a hátukon, a lelkükön viselik.
Erről kaptak levelet az önkormányzatok.
Erről hétfőn egyhangú döntést hozott a kerület képviselő-testülete.
Fél tucat kórházat és azok 25 ingatlanát bízná a jövőben vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemekre a kormány. Az egészségügyi törvénytervezet szerint Pintér Sándor belügyminiszter az orvosi esztétika irányait is megszabhatná, egy sor egészségügyi tevékenységnél megtiltanák az egyéni vállalkozói formát, a 18 év alattiaknak pedig tilos lesz a vízipipázás.
Az egyik belga egészségügyi intézmény menüjét a Gault & Millau is elismerte.
Az orvosi kamarának nincsenek pontos adatai.
A daganatos betegségek jóval nagyobb arányban fordulnak elő az amerikai hadsereg pilótái és a repülőgépeket kiszolgáló földi személyzet körében, mint az országos átlag - derül ki egy felmérésből.
Öt horvát orvosi ernyőszervezet nagyszabású tüntetést szervezett szombaton SOS az egészségügyért mottóval Zágrábban, hogy kifejezzék elégedetlenségüket státuszukkal, fizetésükkel és az egészségügyi rendszer általános helyzetével szemben - közölte a horvát közszolgálati televízió.
Sam Neill, a Jurassic Park-filmek sztárja jelenleg nem beteg, ám orvosai szerint a limfómára kapott kemoterápiás kezelését élete végég meg kell kapnia.
Megjelent az Egyensúly Intézet friss Megatrend Indexe, ami az európai országok hosszú távú sikerét meghatározó trendeket követi nyomon.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint a mentőknek meg sem szabadna állniuk Ajkán, de továbbra is oda érkeznek be, nekik ugyanis a legközelebbi helyen kell átadniuk a betegeket ellátásra.
Kórházban 384 covidos beteget ápolnak.
Most fog lezajlani a klinika felújított műtéti egységeinek műszaki átadása.
A legtöbb magyar továbbra is csak akut egészségügyi panaszokkal fordul orvoshoz, akár állami, akár magánellátásban vesz részt. Az utóbbiban azonban érdekes trend bontakozott ki: az alkalmankénti fizetés helyett egyre népszerűbbek a rendszeres hozzájárulást követelő egészségbiztosítások. Ez azonban egyelőre inkább köszönhető a munkaerőért versengő cégeknek, mint a magyar társadalom egészségtudatosságának.
A kamara szerint ez is azt mutatja, hogy a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a kormány az érintettekkel való egyeztetés nélkül erőből, „büntetésből” fosztotta meg jogaitól, hatásköreitől a szakmai érdekképviseletet.
Szolidaritás híján az orvosok és a pedagógusok veszíteni fognak a kormánnyal szemben. Pintér Sándor belügyminiszter ugyanis a rendvédelemre szabott eszközeivel érvényesíteni tudja az Orbán Viktor kormányfő számára nagyon is tetszetős erőpolitikát.
Többen számoltak be arról, hogy a kórház januári átszervezését követően nem az őket megillető bért kapták meg, hanem jóval kevesebbet.