Elbocsátották az SZFE doktori iskolájának vezetőjét, Karsai Györgyöt
Rátóti Zoltán rektor nem indokolta meg a döntését.
Rátóti Zoltán rektor nem indokolta meg a döntését.
Bejárja a világsajtót Radics Kornélia és Horváth Gyula elbocsátásának híre.
A kirúgással végződő nemzetbiztonsági vizsgálat során a titkosszolgákat leginkább az érdekelte, hogy a követség munkatársai közül ki szivárogtatott a sajtónak.
Jakab Péter korábbi kabinetfőnöke nem számít végkielégítésre.
A kormány háborút okolja a helyzetért.
A medencegyártással foglalkozó Wellis Zrt. Európa legnagyobb jakuzzigyártójának számít.
A Wired szerint amerikai és európai dolgozóknak is felmond a TikTok, a cég szóvivője szerint azonban csak minimális karcsúsítás van a vállalatnál.
Torkos Matildot azután bocsátották el, hogy visszajött a betegszabadságról.
Torkos Matild a lap kérdésére azt mondta: nem mondhat részleteket. A cég vezérigazgatója szerint mindez "belügy".
A kormányhivatalokban is leépítés jöhet, Szabolcsban akár tíz százalék fölötti lehet a létszámcsökkentés a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint.
Az IKEA vezetősége nem lát esélyt arra, hogy a közeljövőben újrainduljon a termelés Oroszországban.
Az Alfahírtől és az N1TV-től rúgnak ki több embert is.
Két éve még magas állami kitüntetést kapott, most pedig szerződést bontottak Hudák István idegsebésszel.
Az eset egy bírósági eljárás iratai alapján kapott nyilvánosságot.
A társaság május 11-én kért csődvédelmet, korábban ezernél is több dolgozót bocsátott el.
A „gyártásban lévő projektek” átütemezése miatt 11 munkavállalójátót kellett megválnia a Dunakeszi Járműjavító Kft.-nek – közölte a társaság vezetése az után, hogy a kiderült: több alkalmazottnak felmondtak, az ukrajnai háborúval összefüggő, „az alapanyag-ellátási láncban fellépő nehézségek” miatt. A részben orosz érdekeltségű cég tulajdonosi körében ott van Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt nagykövet, üzletember, a kormányszóvivő férje is, akit lehetséges új honvédelmi minisztereként is emlegetnek.
A Pesti Hírlap és a 168 Óra után a Hírklikknél is leépítések várhatóak. A főszerkesztő, Wirth Zoltán hat külsős munkatárstól válik meg, valamint a Klikk FM-et is megszünteti.
A 168 Óra teljes szerkesztőségétől megválik a kiadó, és a Media1.hu értesülése szerint a Pesti Hírlapnál is elbocsátások voltak.
Nagykanizsán összesen 900 embert érint a leépítési hullám.
Déri Tibor a Facebookon arról írt: tárgyalásokat kezdeményezne az illetékes minisztérium, a munkaügyi központ, a Tungsram Group és a cégnél működő szakszervezetek között a munkahelyüket elveszítők sorsáról.