Elfogták a dabasi gyilkosság miatt keresett férfit
Elfogták a dabasi gyilkosság gyanúsítottját vasárnap délután Budapest XVIII. kerületében - közölte honlapján a rendőrség.
Elfogták a dabasi gyilkosság gyanúsítottját vasárnap délután Budapest XVIII. kerületében - közölte honlapján a rendőrség.
Nemzetközi elfogatóparancs alapján fogtak el egy külföldi állampolgárt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Központ bevetési egységei Pécsen – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden honlapján.
Klasszikus lose-lose szituációba kavarta magát a Mol-ügyben a cég, a magyar állam és az érintett is: a vállalat részvényárfolyama esik, a horvát-magyar kapcsolatok romlanak, Hernádi pedig az Interpol körözési listáján virít. És még mindig abban az illúzióban ringatják magukat, hogy az ilyet ki lehet ülni. A hasonló nemzetközi botrányok sorra azt bizonyítják, hogy nem lehet.
Nem megfelelő nyelven küldték el az elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba.
Wittner Mária megrágalmazásával vádolják az ismert baloldali ügyvédet, de nem jelent meg perének legutóbbi tárgyalásán. Dániel Péter már a per kezdetén hangoztatta, hogy az eljárást üldöztetésnek tekinti.
Akár zágrábi vizsgálati fogságban is találhatja magát Hernádi Zsolt Mol-vezér. A horvát ügyészség ugyanis nem adja fel: továbbra is gyanúsítottként akarja meghallgatni a Sanader-ügyben. A horvát EU-csatlakozás után Zágrábnak új aduja van, de a magyar hatóságoknak is van eszközük az átadás megakadályozására. Ha megtagadják a kérést, a kormány kellemetlen helyzetbe kerülhet, és erre rámehet az eddig kiváló magyar-horvát viszony is.
Elfogtak kedd este Pécsen egy 45 éves férfit, aki ellen hét elfogatóparancs volt érvényben. Később a körözés alatt álló lányát is őrizetbe vették.
Radimir Cacicnak két hónapon belül meg kell kezdenie a bíróság szerdai jogerős ítélete szerinti egy év tíz hónap fogházbüntetését - tájékoztatta az ügyben másodfokon eljáró Kaposvári Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója szerda este az MTI-t.
Újabb elfogatóparancsot adtak ki nemrég a Fenyő-gyilkosság miatt jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban levő Jozef Rohác ellen, ami előfeltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Súlyosan megsérült az a 16 éves lány, akit egy furgonos ütött el Szegeden hétfő délután. A gázoló megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrség azonosította a sofőrt, elfogatóparanccsal keresik - értesült a HavariaPress.
A Kadhafi-ellenes erők fellegvárában, Bengáziban és a nyugati országrészben, az ostromlott kikötővárosban, Miszrátában az emberek a levegőbe lövöldöztek, zászlókat lengettek, és folyamatosan szólt az autók dudája amiatt a hír miatt, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság hétfőn emberiesség elleni bűncselekmények vádjával elfogatóparancsot adott ki a líbiai vezető ellen.
Mihail Margelov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke szerint a líbiai vezető ellen kiadott elfogatóparancs nem zárja ki a líbiai helyzet politikai rendezésének lehetőségét.
Nemzetközi elfogatóparancs kiadását kezdeményezte Csiang Cö-min korábbi kínai elnök és négy további kínai állampolgár ellen a spanyol legfelsőbb bíróság kedden a tibeti lakosság ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében folyó eljárás keretében.
Elfogatóparanccsal fenyegette meg az ingatlanpanamával gyanúsított Sean Conneryt és feleségét egy spanyol vizsgálóbíró.
Országos elfogatóparancsot adott ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ellen a férfi ellen, aki pénteken robbantással fenyegetőzve rabolt ki egy szegedi postát.
Elfogtak egy 20 éves férfit Bácsbokodon, aki ellen vagyon elleni bűncselekmények miatt öt elfogatóparancs volt érvényben - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
A thaiföldi legfelsőbb bíróság elfogatóparancsot adott ki csütörtökön az önkéntes száműzetésben élő korábbi miniszterelnök, Takszin Sinavatra ellen, mert nem jelent meg perének tárgyalásán.
Elfogatóparancsot adott ki Cuba Gooding Jr. ellen a New Orleans-i rendőrség, mivel a városban forgató színész kedden hajnalban állítólag lökdöste egy bár pincérnőjét.
Emberölés miatt körözött fiatalt fogtak el a rendőrök a napokban Budapesten. A 17 éves fiatalember ellen három elfogatóparancs, egy magyar, egy nemzetközi és egy európai volt érvényben.