A diáktüntetés bohócorros ellentüntetésének szervezője ellen eljárás indul
Az volt a problémája öt férfinek, hogy "elnyómják" őket. Legalábbis ezt írták a transzparenseikre.
Az volt a problémája öt férfinek, hogy "elnyómják" őket. Legalábbis ezt írták a transzparenseikre.
Oroszország mellett nagyjából százan, ellenük ezernél is többen tüntettek szombaton Budapesten.
A járványügyi korlátozásokban meghatározott létszámkorlátozást elutasítva, több ezer résztvevővel tartották meg szombaton Bukarestben az LMBT-közösség hagyományos utcai felvonulását, előtte pedig az Új Jobboldal Párt rendezte meg szintén hagyományosnak számító tiltakozó megmozdulását, a homoszexualitás és a genderideológia népszerűsítése ellen.
A Belügyminisztérium épületénél akart demonstrálni a Mi Hazánk, a rendőrség azonban nem engedélyezte a megmozdulást. Más ellentüntetések kaptak engedélyt, de a felvonulókat idén nem fogják körbekordonozni.
Megtartották vasárnap az elmúlt években már hagyománnyá vált melegfelvonulást Kijev belvárosában, amelyen idén az eddigiekhez képest a legtöbben, a hatóságok szerint mintegy 3,5 ezren, a szervezők szerint 5 ezren vettek részt.
Egy kisebb tüntető csoport várta a miniszterelnök távozását a győri városházáról. Ám az elvonulási útvonalnál a rendőrség azt mondta, nem tüntethetnek táblával – állítja az egyik tüntető.
A rendőrség már nem köntörfalaz: nem a közlekedést zavarnák a fütyülő ellentüntetők, hanem az Orbán és Tarlós részvételével zajló állami ünnepség résztvevőinek "méltóképpen történő ünnepléshez való jogát". Ez elég hozzá, hogy korlátozzák a gyülekezési jogot az Együtt tüntetőinél.
A buzikamionra akarok felmenni – ezt ismételgette a Budapest Pride szervezőinek és a rendőröknek Orosz Mihály, Érpatak polgármestere. A kamionra és a rendezvényre sem jutott be. Videó.
Van egy deviáns kisebbség ebben az országban, amelyik megpróbálja másokra kényszeríteni saját frusztrációból táplálkozó, perverz ízlését. Ők még negyven fokban is azt tartják az elképzelhető leghasznosabb programnak, hogy talpig feketében, izzadtan mocskosbuzizzanak. Az eddig megszokott rigmusra kiabálás mellett idén új sportot vezettek be a Pride ellen tüntetők, a kutyarugdosást, amihez ezúton is gratulálunk.
A rendőrség feljelentette a Regnum Christi szombati keresztúti rendezvénye helyszínén demonstráló Élő Norbert kőbányai szocialista önkormányzati képviselőt szabálysértés miatt.
Szélsőjobboldali ellentüntetők összecsaptak a rendőrökkel.
Olaf Scholz német kancellárt egy csapat "békepárti" ellentüntető hozta ki a sodrából egy hétvégi pártrendezvényen.
Az Andrássy úton vártak a jobboldali radikálisok a Pride-menetre, majd motorjai dübörgetésével, heveny buzizással kezdte ócsárolni a résztvevőket.
"Stop Soros lobby" feliratú tábláikkal kiabáltak a CÖF-ösök Brüsszelben, ahol egy CEU-párti tüntetés is zajlott. A CÖF tüntetői feleannyian lehettek, mint a CEU mellettiek, a CÖF-ös tüntetésnek pedig végül a rendőrség vetett véget, mert nem jelentették be a demonstrációjukat.
Egy éve jött létre Németországban a Pegida (Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) mozgalom. Ez alkalomból nagy tüntetést tartanak hétfő este Drezdában. Az idegen-, bevándorlás- és muzulmánellenes mozgalom tüntetésein az utóbbi hetekben 8-10 ezer ember vesz részt, hétfő este is hasonlóan alakult a létszám. Több ellentüntetést is szerveztek, a rendőrség nagy erőkkel igyekszik megakadályozni az összecsapásokat. Az este 8 órai adatok szerint a szórványos összecsapásokban az egyik pegidás súlyosan megsebesült. A képek egyikén egy tüntető egy újság felnagyított címlapját emeli a magasba, amelyen Orbán Viktort idézik: Európa az európaiaké.
A hétvégi malmői neonáci ellentüntetők ügyét gyilkossági kísérletként kezelik a hatóságok. Az összecsapásban négyes sérültek meg, a támadást elítélte a svéd kormányfő.
Ismét Devecserbe készülnek a szélsőjobboldaliak, miután kiderült, hogy a Jobbik és a hozzájuk köthető radikális szervezetek botrányos vasárnapi felvonulása után békés ellendemonstrációra készül a helyi roma lakosság - írja a Népszava.
Ellentüntetést szervez Moszkvában szombatra, a Vlagyimir Putyinnal szemben készülő nagy ellenzéki tiltakozás napjára az orosz kormányfő elnökjelöltségét támogató nacionalista pártszövetség. A választási csalások elleni tiltakozásul korábban megtartott két ellenzéki megmozduláson tízezrek vettek részt decemberben.