#elnök



Lapértesülés: Kövér László lehet a parlament elnöke

A Fidesz kétnapos, Alcsútdobozon tartott elnökségi ülésén konzultáltak az Országgyűlés új elnökének megválasztásáról; Orbán Viktor miniszterelnök az elnökségi tagok álláspontját és szempontjait mérlegelve kellő időben megteszi személyi javaslatát a házelnök személyére - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken. Sajtóhírek szerint a posztra Kövér László választmányi elnököt javasolhatja Orbán Viktor.


Benyújtotta lemondását a Duna Televízió elnöke?

Benyújtotta lemondását Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - tudta meg pénteken az MTI a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumához közeli forrásokból. A hírt azonban sem az érintett, sem a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumi Elnöksége nem erősítette meg.



Domokos László az Állami Számvevőszék új elnöke

Megválasztotta Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé hétfőn a parlament. Az ÁSZ alelnöke Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvárnak az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával megválasztott polgármestere lett.










Új elnöke lesz a HÖOK-nak

Új elnöke lesz a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) januártól. A HÖOK június 12-re rendkívüli tisztújító közgyűlést hív össze.



Lendvai lemond?

Lendvai Ildikó pártelnök elhárította a lemondását firtató újságírói kérdést, amikor megérkezett az MSZP fővárosi székházába vasárnap délután, de az MTI úgy tudja, ezt még az este folyamán bejelenti.