Leváltanák a ritmikusgimnasztika-szövetség elnökét, aki Deutsch Tamáshoz köthető
Ennek a szervezetnek egyik vezetői pozíciójáról mondott le nemrég a fideszes politikus felesége.
Ennek a szervezetnek egyik vezetői pozíciójáról mondott le nemrég a fideszes politikus felesége.
HVG
A második ciklusát töltő szerb államfőnek erre eleve csak az alkotmány módosításával lett volna lehetősége. Azt viszont nem zárta ki, hogy újból miniszterelnök lenne, ahogy államfővé válása előtt volt.
HVG
Előtte a parlamentből is kihullott képviselőként.
HVG
Somlyai Zoltán, akinek keze alatt a volt miniszterelnök lánya korábban gyakornokságát töltötte, 2025-től volt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
HVG
Bakk István, Nógrádi Róbert József és Varju László pályázott a Demokratikus Koalíció elnöki pozíciójára. A párt egy része szerint lehetséges a megújulás, de ehhez teljes sorcserére van szükség a vezetésben. A kérdés az, milyen tanulságot von le a párt a kampány sikertelenségéből és a választási eredményből.
Emmanuel Macron szerint felelős döntés volt, mert most a Louvre-nak nyugalomra és új erős impulzusokra van szüksége.
MTI
A volt francia miniszterelnök Dominique de Villepin már készül a jövő áprilisi választásra. Szerinte az Egyesült Államokat ma szokatlan alakok, amatőr diplomaták és üzletemberek képviselik.
HVG
Televíziós beszédben jelentette be lemondását Rumen Radev bolgár elnök. Az államfő megköszönte a bolgárok türelmét, bizalmát, és egy évvel hivatali idejének lejárta előtt elköszönt.
A bírói függetlenség kérdése annak nyomán került napirendre, hogy a kormányzat által a Tiszának tulajdonított, vitatott hitelességű adótervről szóló Bors-kiadvány terjesztését ideiglenesen betiltotta a bíróság, amelyet emiatt a kormány elkezdett támadni.
HVG
Jogköreit Davor Pranjicra ruházta át.
HVG
Zhao Leji pénteken fog találkozni Sulyok Tamással, de Kövér Lászlónál is tiszteletét teszi.
HVG
Ezt még a parlamentnek meg kell szavaznia, de a jelenlegi összetétele alapján meglepő volna, ha nem menne át az indítvány.
hvg.hu
Rekord részvételi aránnyal voksoltak rá, bár a helyzetet könnyítette, hogy ő volt az egyetlen induló.
hvg.hu
Beszédében elismerte, hogy az állami intézmények gyökeres reformjára van szükség.
MTI
MTI
hvg.hu
A szerb elnök Donald Trumppal is találkozott volna, ám egy váratlan betegség átírta a terveit.
MTI
MTI
hvg.hu
Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
hvg.hu
A decemberi hadiállapot kihirdetése majd visszavonása miatt távoznia kell Jun Szogjol dél-koreai elnöknek. 60 napon belül új elnökválasztást kell tartani az országban.
hvg.hu
Két Fülöp-szigeteki klán politikai háborúja állhat annak hátterében, hogy végre a Nemzetközi Büntetőbíróság elé került Rodrigo Duterte. A volt elnököt azzal vádolják, hogy harmincezer ember megöléséhez járult hozzá, miután háborút hirdetett a kábítószer-kereskedők és -fogyasztók ellen. Próbálta magát bebiztosítani a felelősségre vonás ellen, de utódja kiadta Hágának, és a lánya is megbukhat.
Vaszily Miklós megválasztását a jegybank hagyta jóvá.
HVG
Umaro Sissoco Embalo most járt először Budapesten.
MTI
MTI
hvg.hu