Ágyhoz kötözték kirabolt áldozatukat - elfogták a bűnözőket
Előzetes letartóztatásban helyezték azt a három férfit, akik még februárban ágyához kötöztek, megvertek és kiraboltak egy 59 éves kiskunlacházi embert - értesült a HavariaPress.
Előzetes letartóztatásban helyezték azt a három férfit, akik még februárban ágyához kötöztek, megvertek és kiraboltak egy 59 éves kiskunlacházi embert - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
HavariaPress
hvg.hu
Jogerősen három év fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy gyulai házaspárt, mert hatmillió forint fejében azt ígérték ismerősüknek, hogy elintézik rokonai kiengedését az előzetes letartoztatásból.
MTI
Csak idén nyolcvan embert hallgattak ki a nyomozók a tavaly kirobbant korrupciós ügyben, melynek az éjszakai élet "császárának" nevezett V. László és több volt rendőr a központi figurája. Az ügyészség szerint dinamikusan zajlik a nyomozás, ám az ügyvédek másról számoltak be: ügyfeleikhez hónapok óta nem szólnak, szerintük az eddig felhozott bizonyítékok is gyenge lábakon állnak.
Cs. B.
Háromszorosan megsértette a magyar állam egy kérelmező jogait azzal, ahogyan 2007–2008 során előzetes letartóztatásban tartották - mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága tegnapi ítéletében. A férfit a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.
hvg.hu
Hamarosan megkezdik a nyomkövető karperecek tesztelését a rendőrségnél – írja a Magyar Nemzet.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken azt a csörögi férfit, akit erőszakos közösüléssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség, mert két egymást követő napon két nőt támadott meg Dunakeszin és a sződligeti Duna-parton - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
MTI
Négy kábítószer-terjesztőt helyezett előzetes letartóztatásba a Debreceni Járásbíróság - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
MTI
Két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba, a harmadikat, egy 30 éves nőt házi őrizetbe helyezett a Pesti Központi Kerületi Bíróság a pénteken felszámolt luxusbordély ügyében - jelentette a helyszínről az MTI munkatársa szombaton.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság szökés és elrejtőzés veszélye miatt pénteken azt a nőt, aki a gyanú szerint agyonverte szerdán az anyját Abonyban.
MTI
A rendőrség ugyan lezárta a nyomozást, a főügyészség viszont a gyanúsított alkoholfogyasztásával összefüggő szakértői vélemény kiegészítését kéri. A védelem célja, hogy bebizonyítsa: a BMW-s nő utólag húzta meg a vodkás üveget.
MTI
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Budapesten felszámolt bordélyházak üzemeltetőit a bíróság csütörtökön.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken egy 48 éves férfit, aki megtámadt egy idős asszonyt Nyíregyházán, az otthonában. A 63 éves nő életveszélyesen megsérült.
MTI
Harminc napra jogerősen elrendelte a Szegedi Járásbíróság annak a húszéves hódmezővásárhelyi férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint vasárnap meggyilkolta édesanyját - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.
MTI
Előzetes letartóztatásba került a nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottja.
MTI
Ismét, további három hónappal meghosszabbították Portik Tamás és társainak előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jár el előre kitervelten nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt.
MTI
Újabb rendőr került előzetes letartóztatásba V. László vállalkozó ügyében, amelyben hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak.
MTI
Elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akik január 7-én este rátörtek egy idős testvérpárra ózdi házukban. A kegyetlen rablók 69 éves áldozatukat egy vascsővel agyonverték, 68 éves testvérét súlyosan bántalmazták.
HavariaPress
Jogerősen börtönben kell töltenie előzetes letartóztatását a szigethalmi késelés gyanúsítottjának. Közben mindkét leszúrt sportoló állapota javult, az MTK 17 éves bokszolója már el is hagyhatta a kórházat.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság csütörtök délben azt a fiatalt, aki a gyanú szerint január elsején hajnalban egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört tömegverekedésben megkéselt egy férfit - közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyeztek csütörtökön egy 39 éves férfit, aki a gyanú szerint megölt egy 23 éves lányt október 29-én Győrben. A férfi hétfő éjszaka, két hónap bujkálás után került rendőrkézre, és a kihallgatásán beismerő vallomást tett – közölték a rendőrségtől csütörtökön.
MTI