#előzetes letartóztatás



Előzetesbe került a gyermekeit megmérgező nő

Előzetes letartóztatásba helyezte egy hónapra a bíróság azt a nőt, aki a gyanú szerint múlt vasárnap megmérgezte négy gyermekét és önmagát is Kecskeméten - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.






Előzetesbe helyezték a váci kórházi késelőt

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság a váci Jávorszky Ödön kórházban pénteken tartott kihelyezett ülésén azt a férfit, aki az egyik kórteremben halálra késelte egyik betegtársát szerdán.


Egy évre előzetesbe zárhatják a 12 éves gyerekeket is

Idén nyártól már a 12 éves gyerekek is büntethetők lesznek bizonyos súlyos bűncselekmények miatt, ezért felmerül az előzetes letartóztatás kérdése. Ezt az alkotmányügyi bizottság úgy oldaná meg, hogy a 14 évesnél fiatalabbakat legfeljebb egy évre, az ennél idősebbeket két évre lehetne bírói ítélet nélkül fogva tartanai.



Előzetesben vannak a csornai önbíráskodók

Önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyeztek két csornai férfit, akik fegyverrel és késsel követelték egy kölcsönszerződésből származó tartozás kifizetését egy magyarkeresztúri asszonytól - közölte a rendőrség vasárnap.


Előzetesben van a rendőrre lövő debreceni férfi

A bíróság az ügyészség kezdeményezésének helyt adva 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a 28 éves debreceni férfit, aki május elsején gumilövedékkel lőtt intézkedő rendőrre - közölte a Hajdú-Bihar megyei főügyész pénteken.


Előzetesbe került a Szentdrén élettársát meglövő férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság pénteken M. Józsefet, aki április 26-án éjjel szentendrei otthonukban szóváltás közben többször meglőtte élettársát, majd autóval elmenekült - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.


A vádlott kisétál, a rendőrség nézi

Nemcsak a házi őrizetben lévő veszélyes bűnözők megszökésének veszélyét, hanem a börtönök zsúfoltságát és fenntartási költségeit is enyhíthetné, ha bevezetnék a nyomkövető bilincset, amely azonnal jelez, ha az őrizetes elhagyja a számára kijelölt tartózkodási helyet. A rendszer, amelynek kiépítése 1 milliárd 22 millió forintba kerül, 2013 májusában várható – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata hvg.hu-val.



Hagyó 12,5 ezer eurót nyert Strasbourgban a magyar államtól

A BKV-per fővádlottja 2010-ben azért forult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert szerinte a magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el ellene. Azt állította, napi 23 órában egy penészes, nyirkos cellában tartották, és ezért károsodott az egészsége.




Előzetesbe került Király Tamás gyilkosa

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a sértett megnevezése nélkül pénteken a police.hu honlapon közölte az előzetes letartóztatás tényét, hozzátéve: a BRFK életvédelmi osztály folytatja az eljárást.


Halálra verték az eltűnt 16 éves szigetszentmiklósi lányt

Elrendelte a bíróság annak a 31 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akit egy 16 éves szigetszentmiklósi lány meggyilkolásával gyanúsítanak – tudta meg a HavariaPress. A hallókészüléket viselő lányt korábban a Facebookon is keresték.