És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a sértett megnevezése nélkül pénteken a police.hu honlapon közölte az előzetes letartóztatás tényét, hozzátéve: a BRFK életvédelmi osztály folytatja az eljárást.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken L. Józsefet, Király Tamás divattervező feltételezett gyilkosát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a sértett megnevezése nélkül pénteken a police.hu honlapon közölte az előzetes letartóztatás tényét, hozzátéve: a BRFK életvédelmi osztály folytatja az eljárást.
L. József csütörtökön beismerte, hogy ő fojtotta meg április 7-én, vasárnap Király Tamás divattervezőt, a büntetett előéletű férfi vallomásában kábítószer-függőségére és szellemi fogyatékosságára is hivatkozott.
Király Tamás, az egyik nemzetközileg is legismertebb magyar divattervező, az 1980-as években kezdte karrierjét. A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált avantgárd tervezőről. Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten, az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.