Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#elte

hvg.hu/MTI Itthon

Semjén-ügy: bizottságot állít fel az ELTE

Bizottságot állít fel az ELTE Társadalomtudományi Kara (ELTE TÁTK) a Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatos állítások miatt - közölte a dékán. Semjén Zsolt üdvözli, hogy az ELTE lehetőséget ad arra, hogy a diplomamunkájával kapcsolatos vádak "végérvényesen, és hivatalos formában is tisztázódjanak".

MTI Itthon

Az ELTE Semjén dolgozatáról: "indokolatlan bármilyen vizsgálat"

Indokolatlannak tartja bármilyen vizsgálat lefolytatását Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatban Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja - írta pénteki számában a Népszabadság a dékánnak a laphoz eljuttatott közleményére hivatkozva.

MLF Itthon

Egyest adott Semjén újrahasznosított dolgozatára az egyik tanár

Vitát váltott ki az ELTE-n Semjén Zsolt diplomamunkája 1992-ben. Az egyik bírálója elégtelent, a másik jelest adott a dolgozatra, ám végül egy harmadik opponens felkérésével rendezték a kérdést. Úgy tudjuk, a gondot nem plágiumgyanú, hanem az váltotta ki, hogy a munka – amely sokat merített a teológiára 1991-ben leadott disszertációból – nem illett a szociológia intézet profiljába, illetve a dolgozat szakmai színvonalát is kifogásolták.

György Miklós Itthon

Plágiumgyanú: Semjén doktoriját a szociológián is elsütötte

Semjén Zsolt 1992-ben megvédett szociológusi diplomamunkája jelentős átfedést mutat az egy évvel korábban doktori fokozattal jutalmazott teológiai értekezésével. A diplomamunka többoldalnyi átvételt is tartalmaz egy magyarra fordított német műből. Később a kereszténydemokrata pártvezér egyetemi dolgozatainak szövegét nagymértékben felhasználva több tanulmányt is publikált.

hvg.hu Sport

Államosították az ELTE sporttelepét

A Nemzeti Sportközpontok kezelésébe, vagyis állami tulajdonba került egy október 17-i kormányhatározattal a BME és az ELTE Bogdánfy úti sporttelepe.

hvg.hu Itthon

Pár nap, és összeomolhat az ELTE

Káoszt okozhat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, hogy néhány napon belül az ETR rendszerről átváltanak a Neptun rendszerre - írja az Origo.

Kovács Áron-Kósa András Itthon

Ki csalt jobban: az MSZP, a Fidesz vagy mindkettő?

A Fidesz és az MSZP is élt szabálytalan eszközökkel a korábbi parlamenti és önkormányzati választásokon is – mondta a hvg.hu-nak egy korábbi többszörös kampányfőnök Kósa Lajos kijelentésével kapcsolatban, mely szerint a szocialisták 2002-ben és 2006-ban is választási csalást követtek el.

MTI Itthon

Hoffmann az ELTE-sek segítségére sietett

Megkapta a mozgó bútorokra vonatkozó eszközbeszerzési engedélyt az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiuma, így a kollégisták szeptember 5-én beköltözhetnek a mintegy 2 milliárd forintból felújított diákszállásra – közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a hallgatói önkormányzati vezetőkkel csütörtökön Budapesten.

Kósa András Itthon

Nem bízik az egyetemekben a revizort küldő Matolcsy

„Az NGM részéről kezdettől fogva érzékeltünk egyfajta bizalmatlanságot a felsőoktatással kapcsolatban” – többek között ebben látja indokát Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia lapunknak nyilatkozó elnöke a költségvetési felügyelők kirendelésének, miközben van, aki szerint ezentúl a kormány is jobban tisztában lesz az intézmények nehéz helyzetével.

hvg.hu Karrier

Megint bejutottak: fotók az újabb egyetemfoglalásról

Valamivel több mint száz egyetemista és oktató jutott be Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának egyik nagyelőadójába szerda délután, ahol a dékán tiltása ellenére ismét hallgatói fórumot tartottak, egyebek mellett a felsőoktatási keretszámok módosítását sürgetve.

hvg.hu Karrier

"Itt nem lesz West-Balkán" - elfoglalta az ELTE BTK egyik termét a HaHa

Újabb hallgatói fórumot tart a Hallgatói Hálózat (HaHa); az ELTE BTK épületében ugyan egy termet sem engedtek át nekik, de végül elfoglalták az egyiket. A hallgatók a keretszámok ellen tiltakoztak, a bölcsészkar dékánja távozásra kérte az egybegyűlteket. A rendőrök a szervezők szerint nem juthattak be az épületbe. A hallgatók este nyolcig maradhattak végül.

nyüzsi Nyüzsi

Egy kis férfias szívatás

Érdekes, hogy nem érkezett még meg a sajtóba a magyar internet legújabb nickazonosítási botránya.

1
22 23 24 25 26 27 28
Schirilla György elárulta: Baracskán ült, mert feltört egy sírt és ellopott egy motort

Schirilla György elárulta: Baracskán ült, mert feltört egy sírt és ellopott egy motort

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Kossuth-díjnak örülne Fábry Sándor, de „ezektől” semmit nem vár

Kossuth-díjnak örülne Fábry Sándor, de „ezektől” semmit nem vár

Bese atyát tűzte műsorára a közmédia, az elcsábulásról beszélgetett Eperjes Károllyal

Bese atyát tűzte műsorára a közmédia, az elcsábulásról beszélgetett Eperjes Károllyal

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

A címlapról ajánljuk