Ártatlannak vallja magát a bőnyi rendőrgyilkosság vádlottja
Állítja, hogy nem ő lőtte le Pálvölgyi Pétert.
Állítja, hogy nem ő lőtte le Pálvölgyi Pétert.
hvg.hu
A technika fejlődésének köszönhetően sikerült DNS-mintát venni egy maszkból, amelyet a gyilkos annak idején menekülés közben elhagyott.
unknown
Az ügyben emberölés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
MTI
Röszkénél akarta elhagyni az országot, de a holland hatóságok körözik.
hvg.hu
Szóváltásba keveredett két férfi Budapest XI. kerületében, egyikük ezután kést rántott és mellkason szúrta a másikat.
hvg.hu
Szerelmi háromszögnek vethetett véget a Blikk információi szerint az a nyíregyházi férfi, aki húsvéthétfőn több késszúrással megölte ismerősét, egyben vetélytársát.
hvg.hu
A rendőrség szerint nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt.
MTI
Egyetlen nyári fesztiválon sem lép fel Bertrand Cantat, miután nőjogi aktivisták tiltakoztak ellene, mondván, nem helyes a barátnőjét meggyilkoló zenészt szerepeltetni.
MTI
MTI
hvg.hu
A gyanúsított a holttestet a nyári konyha épülete alatti pincében rejtette el.
hvg.hu
Az emberöléssel gyanúsított fiú azt állítja, ő azt hitte, a lány már halott, ezért dobta az aknába.
hvg.hu
A bíróság elrendelte a szigetszentmiklósi emberölés gyanúsítottjának az előzetes letartóztatását vasárnap - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
MTI
Az RTL Klub úgy tudja, a gyanúsított az anyósát akarta megölni.
hvg.hu
Az agyonvert nő a szállodában dolgozott, egy budapesti férfit gyanúsítanak a gyilkossággal.
hvg.hu
Különös kegyetlenséggel, több ember, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és kifosztás bűntette miatt áll bíróság előtt a durván elhanyagolt, feszült és nagyon frusztrált kamasz.
hvg.hu
A 16 éves M. Apollót azzal vádolják, hogy olyan súlyosan bántalmazott Tatabányán két férfit, hogy mindketten a helyszínen meghaltak.
MTI
Szlovákiában még soha nem ajánlottak fel ilyen magas nyomravezetői díjat.
MTI
MTI
hvg.hu
Az elkövetőt nagy erőkkel keresi a rendőrség.
MTI
A nyomozás eddigi adatai szerint a fiú szóváltást követően egy késsel többször is megszúrta a 19 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.
hvg.hu
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és uzsorabűntett miatt emelt vádat az Ózdi Járási Ügyészség egy csernelyi család hét tagja ellen.
hvg.hu