Lezárult a nyomozás az élettársát megölő nő ügyében
Veszekedni, majd dulakodni kezdtek, ezután szúrt a nő.
Veszekedni, majd dulakodni kezdtek, ezután szúrt a nő.
hvg.hu
A 2013-ban elkövetett gyilkosság nyomozásában sokáig tévúton jártak, mert belekeveredett egy másik DNS is a vizsgálatba. Nemrég egy nő azonban azt mondta, tudja, ki a tettes, úgy tűnik azonban, az újabb feltételezett elkövető DNS-ével sincs egyezés.
hvg.hu
Az ügyészség attól tartott, hogy a férfi megszökne. Kedden letartóztatták.
hvg.hu
Engedély nélkül tartott mobilon beszélgetett a fogvatartott a lánnyal, akivel aztán az első adandó alkalommal végzett.
hvg.hu
Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a kényszerintézkedést.
MTI
A családsegítőben dolgozó nő félt attól, hogy a munkája miatt megtámadják, korábban is volt, hogy megfenyegették.
hvg.hu
Elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság egy a Dominikai Köztársaságban elfogott férfinak a letartóztatását, aki még 2008-ban olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő később belehalt sérüléseibe. A végzés nem jogerős.
MTI
20 év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki többször találkozott egy nővel, majd miután lakásán járt, rátámadt és megölte.
hvg.hu
Az akkor 28 éves éves férfi a neten ismerte meg az 57 éves nőt, többször találkoztak is, majd végül meggyilkolta a nőt.
hvg.hu
Szóváltásba keveredtek, és többször megütötte ismerősét a 25 éves férfi.
unknown
A 92 éves asszony fia barátnőjével is végzett volna, de a nőnek sikerült kicsavarnia a kezéből a revolvert.
hvg.hu
Egyedül élt Zagyvarékason az a 83 éves asszony, akit a Blikk szerint nyakon szúrt a támadója. A rendőrség egy 29 éves férfit gyanúsít a gyilkossággal.
hvg.hu
A rendőrség megerősítette, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a nőt. Sajtóhírek szerint a meggyilkolt férfinak négy gyermeke volt és az élettársa végzett vele.
hvg.hu
Szakítani akart vele, a 29 éves férfi ezért megölte.
hvg.hu
Hozzátartozói találtak rá a X. kerületi otthonában leszúrt férfira.
MTI
A férfit azért engedték ki, hogy meglátogassa apját, de amikor találkozott élettársával, végzett vele.
hvg.hu
Fábiánházán találtak rá a rendőrök az emberölés miatt körözött férfira.
hvg.hu
25 év fegyházbüntetést kaptak a halálkamionper fő vádlottjai, akik nem törődtek azzal, hogy 71 ember fulladhat meg egy kamionban. A per másodfokon folytatódik, az ügyész súlyosbításért, a védelem enyhítésért vagy felmentésért fellebbezett. A perben 14 vádlott volt, bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel mindenkit megvádoltak, többen emberölésért is feleltek.
hvg.hu
A 2007 májusában eltűnt lányt évekig keresték a szülei, és az utolsó percig remélték, hogy egyszer hazatér. Gyilkosa úgy tett, mintha a családdal együtt ő is keresné. A most 48 éves férfi június elsején előzetes letartóztatásba került.
hvg.hu