Megöltek egy 62 éves nőt Józsefvárosban
Bűncselekmény áldozata lett az az idős asszony, akinek holttestét hétfőn reggel találták meg, a főváros VIII. kerületében, Bauer Sándor utcai lakásában.
Bűncselekmény áldozata lett az az idős asszony, akinek holttestét hétfőn reggel találták meg, a főváros VIII. kerületében, Bauer Sándor utcai lakásában.
HavariaPress
Két nőt és egy férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy két héttel ezelőtt nyereségvágyból megölt egy 73 éves újpesti asszonyt.
MTI
Emberemlékezet óta először múlt el úgy nap New Yorkban, hogy egyetlen embert sem lőttek le vagy késeltek meg - derül ki a New York Daily News című újság honlapján szerdán közzétett beszámolóból.
MTI
Tizenkét év fegyházra ítélték a 32 éves informatikust, aki baltával agyonverte az apját, majd a holttestet a Körösbe dobta. Az ítélet jogerős.
MTI
Marschalek Ákos volt az a férfi, akit Budaörsön egy veszekedés után leszúrtak. A feltételezett tettes feladta magát a budaörsi rendőrségen.
MTI
A bántalmazó hajlamú áldozat részegen rátámadt felnőtt fiára, aki először leütötte, majd leszúrta az apát. Szerdán kezdőtött a per.
MTI
Leszúrta élettársát egy nő hétfőn Budapesten, a XVIII. kerületi Üllői úton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese.
MTI
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a 17 éves fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint megölt egy püspökladányi fiatalembert - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
hvg.hu
Emberölés történt szerda délután Püspökladányban - erősítette meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI értesülését.
MTI
Emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség, mert egy 21 éves férfit győri albérleti lakásában holtan találtak. A boncolás során felmerült annak gyanúja, hogy halálát idegenkezűség okozta - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.
MTI
A Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a 26 éves B. Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy 24 éves nőt Budapesten, a Keleti Károly utca egyik lakásában.
unknown
Országosan 97-ről 76-ra, Budapesten 26-ról 15-re csökkent a szándékos emberölések száma a tavalyi évhez képest.
MTI
Az önbíráskodás súlyos bűncselekmény – erre figyelmeztetett helyi idő szerint kedden Jamaica rendőrfőkapitánya, miután az utóbbi időben több lincselés történt a karibi országban. Vasárnap Portmore településen feldühödött helyiek agyonvertek egy 29 éves férfit, aki állítólag éjszaka betört egy házba.
MTI
A Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Veszprém Megyei Bíróság szerinte hiányosan indokolt korábbi ítéletét. Az ajkai férfi féltékenységi rohamában ölte meg nevelt fiát.
MTI
Meggyilkoltak egy idős asszonyt a Heves megyei Kisnánán.
hvg.hu
Késsel halálosan megsebesített egy 19 éves férfi egy másik fiatalembert vasárnapra virradóra Harsány községben, a rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett elkövető előzetes letartóztatását.
MTI
Agyonverte 64 éves ismerősét egy 70 éves férfi Tiszadobon. Az emberölés idős gyanúsítottját őrizetbe vették.
HavariaPress
Elfogták a szeptember 9-i hajdúszováti gyilkosság feltételezett elkövetőjét csütörtökön - közölte a rendőrség, de részleteket nem mondtak. A dehir.hu szerint a TEK kommandósai csaptak le a fiatalemberre, de a rendőrség ezt később cáfolta.
MTI
Egy nő és egy férfi - egy tatabányai testvérpár - ellen emeltek vádat emberölésért, őrködő társukbnak, aki csak később értesült a gyilkosságról, rablás miatt kell a vádlottak padjára ülnie.
hvg.hu
Országos elfogatóparancsot adott ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bakony Róbert ellen, a 47 éves elítéltnek szombaton néhány órás eltávozást engedélyezett a szegedi büntetés-végrehajtási intézet, oda azonban nem tért vissza a megadott határidőig – közölte a főkapitányság szóvivője vasárnap.
MTI