Némethné ma szalmát éget
Átadják ma a pécsi erőmű 24 milliárd forintból épült új biomassza-tüzelésű blokkját Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter részvételével.
Átadják ma a pécsi erőmű 24 milliárd forintból épült új biomassza-tüzelésű blokkját Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter részvételével.
MTI
Novemberben megkezdődhet az elhasznált fűtőelemek kiemelése a két és fél éve balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű 4-es reaktorának pihentetőmedencéjéből. A japán atomenergetikai hatóság szerdán hagyta jóvá ennek terveit. Ez lesz az eddigi legveszélyesebb művelet a létesítmény lebontásánál.
MTI
A Heves megyei Visontán, a Mátrai Erőműben kedden reggel negyed hét előtt pár perccel üzemzavar miatt váratlanul leállt az I-es számú 100 megawattos blokk – közölte a Mátrai Erőmű Zrt. elnöke.
MTI
Komoly reformokra szólította fel a két és fél évvel ezelőtt megrongálódott Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető Tepco cég vezetőjét a japán atomenergetikai hatóság elnöke első személyes találkozójukon, hétfőn. Közben a vállalat újabb víztisztító rendszert helyezett üzembe az erőműben.
MTI
A kormány erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatja a korábban privatizált székesfehérvári erőmű állami költségvetési forrásból történő visszavásárlását - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Szent István emlékév alkalmából Székesfehérváron tartott kormányülésen.
MTI
Robbantással bontottak le egy villamos erőművet az egyesült államokbeli Miamiben szombaton.
MTI
Az E.On komoly megfontolás tárgyává teszi, hogy egyes, leállásra ítélt gáztüzelésű erőműveit szétszereli, és másutt állítja fel. Vajon a Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű is kiköthet egy biztatóbb piaci perspektívával kecsegtető másik országban?
hvg.hu
Bezárja a világ legnagyobb biopellet-tüzelésű erőművét a nagy-britanniai Tilburyben a német RWE energiaipari konszern - írja a német Foxus Online hírportál.
MTI
A szélkerekek működési elvén alapul, ugyanakkor teljesen kiszámítható módon termel energiát az árapályerőmű. A Siemens 2008 óta üzemeltetett erőműve az ír partoknál mintegy 1500 háztartást lát el árammal. Az alacsony fenntartási költségű gépek rotorjai folyamatos, egyenletes mozgást végeznek a tengerben, az őket hajtó vízáramlás akár napi 20 órán át lehetővé teszi a energiatermelést.
hvg.hu
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. szakemberei szerint az E.ON debreceni kombinált ciklusú erőművének leállása csak kis valószínűséggel és akkor is csak korlátozott mértékben befolyásolhatja a helyi fogyasztók ellátását.
MTI
Sikeres tesztet hajtott végre az E.On új kísérleti erőműve a németországi Falkenhagenben – közölte a Világgazdaság.
hvg.hu
A vélhetően veszteséges működtetés miatt egyelőre nem indítja újra a tiszaújvárosi Tisza II. erőművet az új tulajdonos, az Invest Finance Consulting (IFC)) Zrt., amely az elmúlt év decemberében vásárolta meg a létesítményt az amerikai AES Corporationtól - írta az Észak-Magyarország szombaton.
unknown
A fejlesztési szakaszon már túl vannak, és kész a területrendezés is, de a svájci tulajdonos még nem döntött, mikor kezdik el építeni a Csepel III. nagyerőművet – írja a Világgazdaság.
MTI
MTI
Világgazdaság
Csatlakoztatták a helyi távfűtési hálózathoz a pécsi erőmű új biomassza tüzelésű blokkját a napokban - közölte a Pannonpower szerdán.
MTI
A Gazprom megvenné az E.On gönyűi erőművét – írta szerdai számában a Világgazdaság, amely úgy tudja, a tulajdonos nyitott az eladásra.
MTI
Az elmúlt tíz év negatív rekordját érte el idén januárban és februárban a magyarországi erőművek áramtermelése − derül ki a Mavir Zrt. előzetes adataiból.
hvg.hu
Az oroszlányi önkormányzat egymilliárd forint értékű pályázatot nyújt be a várost és a bokodi erőművet összekötő, ötkilométeres távhő-gerincvezeték cseréjére. A mostani, 34 éves vezetékrendszer hosszú távon már nem alkalmas ugyanis a fűtés kiszolgálására.
MTI
Ötszáz kilowatt teljesítményű, úgynevezett fluidágyas biomassza kazánt adtak át kedden a Sinergy Kft. tulajdonában lévő Tisza BioTerm Kft. tiszaújvárosi fűtőerőművében. A körülbelül 130 millió forintos beruházáshoz pályázaton 65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a társaság.
MTI
A GDF Suez nem tervezi erőmű bezárását Magyarországon, mindössze a Dunamenti Erőmű Zrt. négy, elavult blokkjára nem hosszabbította meg a 2012 év végén lejárt működési engedélyét - közölte Csiba Péter, a GDF Suez Holding általános vezérigazgató-helyettese az MTI-vel kedden.
MTI