EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A kormány erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatja a korábban privatizált székesfehérvári erőmű állami költségvetési forrásból történő visszavásárlását - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Szent István emlékév alkalmából Székesfehérváron tartott kormányülésen.
A kormányfő a Fejér megyei városban tartott tanácskozáson Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester tájékoztatóját követően közölte, a kabinet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezetésével tárgyalásokat kezdeményez a településsel a felszámolás alatt álló erőmű visszavásárlási összegének megállapítására.
A miniszterelnök a kormányülése előtt beszédet tartott a városban, ahol Szent István a legnagyobb magyar államférfinak nevezte, aki szerinte nemcsak jó politikus, hanem jó ember is volt.
Orbán Viktor szólt arról is, hamarosan közbeszerzési döntés várható a Székesfehérvárt elkerülő út építésének folytatásáról, emellett a Szent György kórház megkapja a korábban már megítélt 7,5 milliárd forintos fejlesztési támogatást és segítséget kap működési adósságának megszüntetésére. Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszter hozzátette: az intézmény "komoly adósságokat görget maga előtt", amelyek az új kapacitáselosztások és az ezzel járó 4-5 százalékkal növekvő kapacitásfinanszírozás segítségével folyamatosan csökkenthetők lesznek.
Kiemelte továbbá, hogy a kormány bizottságot állít fel annak meghatározására, "milyen nagy ívű vállalásokat" tehet az ország a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen az Aranybulla elfogadásának nyolcszázadik, illetve Szent István király halálának ezeréves évfordulójára.
A miniszterelnök emellett szólt arról is, hogy a város terveket készít egy új többfunkciós jégcsarnok megépítéséről, valamint a Sóstói Stadion fejlesztésének "lehető leggyorsabb kivitelezéséről". Cser-Palkovics András azt mondta, hogy az él-, az utánpótlás- és a tömegsport számára van egy ideiglenes használatba vételi engedéllyel rendelkező jégcsarnoka a városnak. Ebben az osztrák ligában szereplő felnőtt csapat mellett több száz iskolás tanul korcsolyázni, valamint 700 gyerek jégkorongozni – mondta.
A város polgármestere a Sóstói Stadion fejlesztéséről szólva azt mondta, a még fel nem újított lelátórészek bontását érdemes lenne már a tervezési szakaszban elkezdeni, így számításaik szerint a közbeszerzési eljárásokat követően a jövő év közepén kezdődhetnek meg az építési munkálatok.
A kormányülésen Orbán Viktor azt kérte, hogy január végéig szülessen döntés egy önálló műszaki felsőoktatási intézmény alapításáról, mert a városban jelentős aggodalom van amiatt, hogy elveszítik a Nyugat-magyarországi Egyetem geoinformatikai karát. Balog Zoltán erre válaszolva közölte: jelenleg mintegy ezer fiatal tanul Székesfehérváron kihelyezett egyetemi vagy főiskolai képzés keretében. A gazdaság igényei alapján szükség van műszaki képzésre és nincs akadálya annak, hogy a geoinformatikai képzés egy önálló székesfehérvári főiskolán kapjon helyet – tette hozzá.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.