Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A vélhetően veszteséges működtetés miatt egyelőre nem indítja újra a tiszaújvárosi Tisza II. erőművet az új tulajdonos, az Invest Finance Consulting (IFC)) Zrt., amely az elmúlt év decemberében vásárolta meg a létesítményt az amerikai AES Corporationtól - írta az Észak-Magyarország szombaton.
A 900 megawatt névleges kapacitású erőmű új tulajdonosa idén tavasszal újra üzembe akarta állítani a mintegy száz embert foglalkoztató létesítményt, ám erről egyelőre letett, mert az a mostani gazdasági viszonyok miatt csak veszteséget termelne. Ezért csak állagmegóvással és a létesítmény üzemkész állapotban tartásával foglalkozik az IFC - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.
A cikk emlékeztet arra, hogy az AES azért állította le az erőmű kőolajjal és földgázzal üzemelő áramtermelő blokkjait, mert a Magyar Villamos Művek Zrt. egyre kisebb mennyiségben vásárolta az áramot. A szakértők ennek okát pedig abban látják, hogy a magyar áramszükséglet mintegy harmadát már az olcsóbban hozzáférhető importból biztosítják. A leállás közvetlen oka pedig az volt, hogy a tavaly áprilisig érvényben lévő, de meg nem hosszabbított áramátvételi szerződés automatikusan megszűnt - írta az Észak-Magyarország.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.