#Észak-Korea

Észak-Korea – az USA és Kína együttműködik

Több opciót is közösen vizsgál az USA és Kína, hogy csökkenjen a feszültség a Koreai félszigeten – idézte a BBC Donald Trump amerikai elnöknemzetbiztonsági tanácsadóját. McMaster tábornok nem sokkal az után nyilatkozott az ABC amerikai tévéállomásnak, hogy kudarcot vallott Észak-Korea legújabb rakétakísérlete.


Észak-koreai rakétakudarc

Néhány másodperccel az indítás után felrobbant Észak-Korea legújabb kísérleti rakétája. A kudarc egy nappal az után követezett be, hogy Phenjan megfenyegette az USA-t.


Röplapháború a két Korea között

Dél-Koreából léggömbökkel röplapok százezreit küldte szombaton Észak-Koreába egy olyan csoport, amely a kommunista országból elszökött emberekből alakult. Az akciót az államalapító Kim Ir Szen születésének 105. évfordulójához időzítették.





A helyzet fokozódik: Amerika hadihajókat küldött Észak-Korea partjaihoz

Az amerikai csendes-óceáni parancsnokság szóvivője, Dave Benham szombat esti tájékoztatása szerint a hajóraj a Carl Vinson repülőgép-hordozó vezetésével Szingapúrból indult el. Az intézkedésre elővigyázatosságból, Észak-Korea egyre nagyobb aggodalmat keltő nukleáris programja miatt került sor. Az amerikai álláspont szerint a kommunista ország jelenti az első számú veszélyt a térségben, és "szükséges a fokozott katonai jelenlét" a félsziget közelében.



Észak-koreai kényszermunkások építik a stadiont?

Két orosz építővállalat észak-koreai kényszermunkásokat is alkalmaz a szentpétervári Zenit-stadion építésén – állítja a Josimar című norvég labdarúgó szaklap. A stadion a tervek szerint a 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokság egyik helyszíne lesz.