Több logója van, mint eredménye: 1 éves az észak-koreai űrhivatal
Észak-Korea űrkutatási ügynökségéről talán az mond el legtöbbet, hogy melyik napon alapították: április 1-jén. És az, hogy mit jelent spanyolul a neve: semmit.
Észak-Korea űrkutatási ügynökségéről talán az mond el legtöbbet, hogy melyik napon alapították: április 1-jén. És az, hogy mit jelent spanyolul a neve: semmit.
hvg.hu
Észak-Korea lőgyakorlat megkezdésére figyelmeztette Dél-Koreát, majd nem sokkal később lövedékek csapódtak a tengerbe, a déliek válaszoltak a határsértő lövedékekre.
MTI
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa cselekvésre szólította fel a Biztonsági Tanácsot Észak-Korea ügyében, a felelősségre vonást sürgetve. Phenjan visszautasította a Japán és az Európai Unió által közösen benyújtott tervezetet.
MTI
Egyre furcsább fordulatokat eredményez a személyi kultusz Kim Dzsong Un körül. Az észak-koreai diktátor állítólag elrendelte, hogy az ország minden férfijának kötelező olyan frizurát hordania, mint az övé.
hvg.hu
Észak-Korea vasárnap újabb rakétakísérleteket hajtott végre: összesen 16 rövid hatótávolságú rakétát indított a keleti partról a nyílt tenger felé - közölték dél-koreai katonai források.
MTI
Összesen 30 rövid hatótávolságú rakétát indított Észak-Korea szombaton, hogy felmérje képességeit ezen a területen.
MTI
Tokió a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Phenjannal elsősorban ahhoz köti, hogy Észak-Korea engedje haza az általa elrabolt japán állampolgárokat. Tokió szerint Phenjan a hidegháború idején 17 japánt ejtett foglyul, akiket arra kényszerített, hogy segítsék észak-koreai kémek kiképzését a japán nyelv és kultúra oktatásával.
MTI
Szemmel láthatóan élvezi a katonák társaságát és a lőgyakorlatokat az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un. A március 18-án és 19-én közzétett, dátummegjelölés nélküli képeken a Koreai Munkapárt első titkára lőgyakorlatot szemlél egy phenjani katonai akadémián.
MTI
Több mint 160 ezer hektárnyi erdőt pusztított el Észak-Korea az elmúlt több mint egy évtizedben – derült ki a legfrissebb adatokból.
MTI
Az Észak-Korea emberi jogi helyzetét vizsgáló ENSZ-bizottság elnöke nemzetközi szankciókat sürgetett hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt.
MTI
Észak-Korea tizennyolc rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki vasárnap a Japán-tengerbe - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium.
MTI
Amerikai katonai körökben már gyakorlati fenyegetést látnak az észak-koreai és az iráni ballisztikus rakétákban, nem pedig elméletit, mint eddig – mondta helyi idő szerint csütörtökön az amerikai rakétavédelmi rendszer egyik vezetője.
MTI
Észak-Korea ravasz módszereket fejlesztett ki az ENSZ büntetőintézkedéseinek kijátszására, egyebek között feltehetőleg nagykövetségein keresztül szervezi meg fegyverek adás-vételét, ami tiltott számára - állapítja meg a világszervezet egy friss jelentésében.
MTI
A brit társulat világkörüli útja állomásaként 2015. szeptemberben érné el a zárt diktatúrát. "Semmilyen színdarab nem lehet olyan tragikus, mint annak a százezer embernek az élete, akik az ottani táborokban raboskodnak, és kínzás, erőszak, éheztetés és kivégzés az osztályrészük" - kommentálta az ötletet az Amnesty International.
MTI
A hatalmi eliten belüli generációs váltással és Kim Dzsong Un fiatal diktátor által végzett politikai tisztogatásokkal kapcsolatos találgatások ellenére nem hoztak jelentős változást a phenjani hatalmi eliten belüli erőviszonyokban a hétvégi parlamenti választások a törvényhozás új tagjainak kedden közölt listája alapján.
MTI
Megfigyelők szerint a Kim-dinasztia harmadik generációjának hatalmi konszolidációját jelzi, hogy Kim Dzsong Un fiatal vezető húga "magas rangú tisztviselőként" jelent meg a hétvégi észak-koreai parlamenti választáson az állami média beszámolója szerint.
MTI
Parlamenti választásokat tartanak vasárnap a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, vagyis Észak-Koreában, a világ egyik legnagyobb diktatúrájában. A törvényhozásnak, az egykamarás Legfelsőbb Népi Gyűlésnek 687 tagja van, őket öt évre választják ellenjelölt nélkül arról a listáról, amit a Koreai Munkapárt jóváhagyott. Vagyis a választás gyakorlatilag színjáték, a tényleges hatalom az ország első számú vezetője, Kim Dzsong Un kezében van.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Többhetes távollét után megjelent a nyilvánosság előtt Észak-Korea második embere, akiről korábban a dél-koreai sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy politikai tisztogatás áldozata lett.
MTI
Elutasította Észak-Korea csütörtökön azt a hivatalos dél-koreai javaslatot, hogy tartsanak újabb találkozót a koreai háborúban szétszakadt családok tagjai között.
MTI
Újabb rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki kedden Észak-Korea a nyílt tengerbe – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője.
MTI