Őrizetbe vettek egy amerikai turistát Észak-Koreában
Állítólag "féktelen magatartást" tanúsított a bevándorlási hivatal munkatársaival szemben egy amerikai turista Észak-Koreában, ezért őrizetbe vették.
Állítólag "féktelen magatartást" tanúsított a bevándorlási hivatal munkatársaival szemben egy amerikai turista Észak-Koreában, ezért őrizetbe vették.
MTI
A dél-koreai védelmi minisztérium szerint Észak-Korea minden előkészületet megtett egy negyedik kísérleti atomrobbantáshoz, amelynek végrehajtása már csak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető döntésétől függ.
MTI
Korábban sosem látott gyerekkori fotókat tett közzé az észak-koreai állami televízió az ország diktátoráról, Kim Dzsong Unról. A népvezető a látványos koncerttel és saját fotóival árvaházi látogatását tette emlékezetessé. A közönség végig hangos tetszésnyilvánítással kísérte a performanszot. A színpadon egy olyan lányzenekar zenél, amelynek tagjait állítólag személyesen válogatta ki Kim Dzsong Un.
Előfordulhat, hogy Phenjan provokációt tervez Barack Obama kétnapos dél-koreai látogatásának idejére. Szöul mindenesetre fokozódó tevékenységről számolt be az egyik legfontosabb észak-koreai atomlétesítményben.
MTI
Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor feltehetően félreállította nagynénjét, a decemberben kivégzett Dzsang Szong Tek egykor befolyásos feleségét. A halált valószínűleg megúszta, de még egy dokumentumfilmből is kiretusálták.
hvg.hu
Legalábbis tengeri teherforgalom szempontjából. Egy hajózási térképen valós időben meg lehet nézni, hogy mekkora teherforgalmat bonyolítanak az országok, ebből a szempontból Észak-Korea eltörpül déli szomszédja mellett.
hvg.hu
Újra előkerült Magyarország és Észak-Korea között annak a nagyjából hatmilliárd forintnyi adósságnak az ügye, amelyet az ázsiai ország még a rendszerváltás előtt halmozott fel hazánkkal szemben – írta a Bors. Korábban a lap szerint Észak-Korea ginzenggyökérrel fizette volna ki a tartozás egy részét.
hvg.hu
Világszerte 27 országából vettek részt sportolók és hobbifutók az észak-koreai maratonon, ami a kirakatfőváros széles utcáin keresztül a Kim Ir Szen stadion célvonaláig vezetett. Biztos, ami biztos, a nemzeti színek viselését mindenkinek megtiltották, nehogy provokálják a kedves vezető népét. David Guttenfelder képriportja.
hvg.hu
Észak-Korea tagadja, hogy Phenjané lennének a Dél-Koreában talált drónok.
MTI
Észak-Koreában gyártották és onnan küldték Dél-Korea légtérbe azt a három kisméretű pilóta nélküli kémrepülőgépet, amelyet a két ország hátárának közelében talált a dél-koreai hadsereg.
MTI
Történelmi pillanatnak nevezték Észak-Koreában, hogy Kim Dzsong Unt újraválasztották az ország legfelső vezetőjének.
MTI
Néhány hete újra terjed a madárinfluenza-járvány Észak-Koreában, már sok ezer baromfit le kellett vágni – jelentette szerdán a KCNA észak-koreai hírügynökség.
MTI
Először fényképezték le az észak-koreai diktátort, amint egy repülőgépről leszállva vörös szőnyegen közelít a talajhoz.
hvg.hu
Csaba Gábor személyében új szöuli nagykövetünk van, aki egyben az észak-koreai képviseletet is ellátja, most pedig azért utazott magyar delegáció Phenjanba, hogy átadják az akkreditációs levelet.
hvg.hu
A tokiói kormány utasította a fegyveres erőket, hogy lőjenek le minden olyan észak-koreai rakétát, amely Japán területét fenyegeti - jelentette a helyi média vasárnap, másfél héttel azután, hogy Phenjan két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerre.
MTI
Még feszültebbé válhat a viszony Észak-Korea és Dél-Korea között, miután az észak-koreai médiában igen sértő kijelentések jelentek meg a dél-koreai elnökről. A botrányos cikket az váltotta ki, hogy Pak Gun Hje korábban az elszegényedett Észak-Koreában élő nők és gyerekek megsegítéséről beszélt.
MTI
Elsüllyedt egy mongol teherhajó Dél-Korea közelében. A fedélzeten sok észak-koreai matróz volt, közülük ketten meghaltak, tizenegyen eltűntek.
MTI
Észak-Korea űrkutatási ügynökségéről talán az mond el legtöbbet, hogy melyik napon alapították: április 1-jén. És az, hogy mit jelent spanyolul a neve: semmit.
hvg.hu
Észak-Korea lőgyakorlat megkezdésére figyelmeztette Dél-Koreát, majd nem sokkal később lövedékek csapódtak a tengerbe, a déliek válaszoltak a határsértő lövedékekre.
MTI
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa cselekvésre szólította fel a Biztonsági Tanácsot Észak-Korea ügyében, a felelősségre vonást sürgetve. Phenjan visszautasította a Japán és az Európai Unió által közösen benyújtott tervezetet.
MTI