Az esztergomi önkormányzat által fenntartott általános iskolák is állami kézbe kerülhetnek január 1-jétől, ha az Országgyűlés elfogadja a parlament önkormányzati bizottságának erre vonatkozó módosító indítványát.
Megszavazta a helyi intézmények idei működési költségeinek átcsoportosítását pénteki ülésén Esztergom képviselő-testülete, amely határozott arról is, hogy a következő ülésre napirendre veszik az alpolgármester-választást. Tétényi Éva független polgármestert tapssal köszöntötték, és megtapsolták azt a bejelentését is: mellette a kormányhivatal megbízottja foglal helyet megfigyelőként.
Csak pénteken dől el, hogy lesz-e hétvégi ülésnap a parlamentben. A szerdai ülésnapból még három fajsúlyos napirendi pont van hátra, így elképzelhető, hogy a csütörtökre tervezett igazságtételi törvényjavaslat péntekre csúszik át. Mivel pénteken csak a választójogi törvény vitája szerepel a napirenden, ezért elképzelhető, estére utolérik magukat a képviselők. Jövő héten is ötnapos ülést tart a parlament.
A Tesco december 2-től kibővíti ingyenes buszjáratát a helyi közösségi közlekedés nélkül maradt, nyakig eladósodott Esztergomban. Első körben év végéig, de az sem kizárt, hogy tartós marad a különös modell - írja az Index.
Megkezdték a tartozás miatt kikapcsolt közvilágítás helyreállítását Esztergomban, miután a szolgáltató, a Tivi Kft. kedden megkapta az önkormányzattól a számára múlt pénteken megígért 38 millió forint utolsó részletét - közölte a társaság ügyvezetője. Azért nem volt közvilágírás, mert a fideszes többségű képviselő-testület a szolgáltatók kérésénél kevesebb pénzt szavazott meg. Pénteken több esztergomi intézmény állami tulajdonba vételéről nyújtott be törvényjavaslatot a kormányoldal.
A Jobbik szerint a kormány "térfelén pattog a labda" és csak a kabineten múlik, hogy mikor teszik meg végre az első lépést az esztergomi önkormányzati képviselő-testület feloszlatása érdekében - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Vágó Sebestyén.
A Fidesz-KDNP esztergomi frakciója szerint a városban gyűlöletkeltés, a képviselőcsoport elleni kampány folyik, s ennek a "csúcsa" volt az, ami a képviselő-testület múlt pénteki ülésén történt.
Az MSZP szerint nem egyes városi intézmények államosítása, hanem a képviselő-testület feloszlatása és új önkormányzati választás kiírása jelenthet megoldást Esztergom problémáira.
Esztergomban Molotov-koktéllal próbálták meg felgyújtani Petróczy Gyula fideszes esztergomi képviselő házát szombatról vasárnapra virradóra - írta a helyi önkormányzat Fidesz-KDNP frakcióvezetője vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Esztergomban és Párkányban jártunk az elmúlt napokban. A dél-szlovákiai város az elmúlt tíz év alatt jelentősen fejlődött, Esztergomban viszont megakadtak a beruházások, hatalmas adósság halmozódott fel, a polgármester és a képviselő-testület pedig egymásra mutogat.
"Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről" nyújtott be törvényjavaslatot pénteken az Országgyűlésnek három fideszes képviselő a "város polgárai közszolgáltatásokkal való ellátásának maradéktalan biztosítása, az ellátások színvonalának emelése, egységessége, valamint az intézmények hatékonyabb, költségtakarékosabb fenntartása érdekében".
Az esztergomi képviselő-testület pénteken megszavazta a közétkeztetés és a közvilágítás újraindítására szolgáló összeget, és utasította Tétényi Éva független polgármestert, hogy 14 óráig utalja át a pénzt. A polgármester a döntés után berekesztette az ülést, majd azt mondta, hogy az utalást végrehajtja.
Esztergomban százötven ember tüntet péntek délelőtt a városháza előtt, ahol hamarosan képviselő-testületi ülés kezdődik, amelyen a leállt közétkeztetés és közvilágítás újraindításáról várható döntés.
A Duna két oldalán soványka kisváros nézett szembe a prímási-érseki székhellyel, a méltóságteljes Esztergommal. Amióta viszont megnyílt a Mária Valéria híd, Párkány igyekezett kihasználni a magyar turisták áradatát. S bár a magyarok lelkesedése mára csillapodott, Párkány fejlesztésekkel, beruházásokkal igyekszik megtartani vonzerejét. Mindeközben Esztergomban csütörtökön elkezdték kikapcsolni a közvilágítás egy részét, szerdán leállt a közétkeztetés, mert az önkormányzat nem fizeti ki tartozásait partnereinek. Tétényi Éva polgármester 24-szer próbálta meg módosíttatni a költségvetést a fideszes többséggel, hiába.
Csütörtökön korlátozták a közvilágítást Esztergomban. Két napra megoldották a diákok meleg étkezését, ugyanakkor a polgármester lapunknak elmondta, hogy egy feltétellel hajlandó lenne lemondani.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) soron kívüli segítséget ad az ebéd nélkül maradt esztergomi gyerekeknek. A városi közgyűlés határozatképtelensége miatt kialakult patt helyzetet követően a közétkeztetési feladatokat ellátó Hungast Esztergom Kft mától kénytelen volt leállítani az élelem szállítását az iskolákba, a fennálló jelentős összegű tartozás miatt.
Esztergomban az önkormányzat tartozásai miatt a HunGast Esztergom Kft. többszöri figyelmeztetés után szerdán megszüntette a közétkeztetést a városi gyermekintézményekben és a szociális központban. A közvilágítási szolgáltatást végző Tivi Kft. azt közölte az MTI-vel, hogy csütörtökön megkezdik a közvilágítás kikapcsolását.
Esztergomban szerdától nem lesz közétkeztetés a gyermekintézményekben és a szociális központban, illetve megszűnik a közvilágítás, miután a helyi képviselő-testület kedden, határozatképtelenség miatt, nem tudott dönteni a két szolgáltató számláinak kifizetéséről.
Nem gyűlt össze elég képviselő, ezért nem tudott dönteni az esztergomi képviselő-testület a közétkeztetés és a közvilágítás költségvetési ügyeinek rendezéséről. Így valószínűleg nem lesz meleg étel, fűtés az intézmények jelentős részében, illetve közvilágítás sem lesz (megint) a Duna-parti városban.