#Esztergom

Kétmilliós büntetést kapott Esztergom volt alpolgármestere

Jogerősen kétmillió forint megfizetésére kötelezte együttesen Knapp János Pált, Esztergom volt fideszes alpolgármesterét és az írását közlő Hídlap kiadóját a Győri Ítélőtábla, mert a politikus egy újságcikkben megsértette Horváth Mihály jó hírnévhez való jogát - tájékoztatta a szervezet szóvivője kedden az MTI-t.


Kikapcsolhatják a közvilágítást Esztergomban

Önkormányzati tartozás miatt kikapcsolhatják szombaton Esztergomban a közvilágítást, és két hét múlva megszűnhet a közétkeztetés, ezért szerdán rendkívüli ülést tart az önkormányzat - közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel.


Tétényi Pintértől kér pénzt

Esztergom képviselő-testülete csütörtöki ülésén arra utasította és kötelezte Tétényi Éva független polgármestert, hogy forduljon kamattámogatott hitelért a Belügyminisztériumhoz. A polgármester azt mondta, a jogszabályok szerint az önkormányzat nem kaphat ilyen hitelt, azonban teljesíti a képviselők kérését.


Népszavazás Esztergomban: döntött a bíróság

Három kérdésben közösen kezdeményez népszavazást Esztergomban a Jobbik, az LMP, az MSZP helyi szervezete és két civil egyesület. A kérdések egy részét a bíróság hagyta jóvá, felülbírálva a jegyző döntését - közölte a népszavazást ötletét felvető Jobbik helyi elnöke.


A Fidesz kiakadt Tétényi Éva október 23-ai beszédén

A Fidesz esztergomi szervezete csütörtökön arra szólította fel a város független polgármesterét, hogy kérjen bocsánatot a képviselő-testület október 23-ai ülésén elmondott beszédéért, mert szerintük Tétényi Éva a kijelentéseivel meggyalázta 1956 emlékét. A város vezetője visszautasította a párt állításait.






Tétényi vs. Fidesz: bekiabálás, zárt ülés Esztergomban

Mintegy húsz érdeklődő hangos bekiabálásaira hivatkozva a testület Fidesz-frakciója megszavazta, hogy a zárt ülésen tárgyalandó napirendi pontokkal kezdjék a pénteki ülésüket, ezért Tétényi Éva független polgármester ideiglenesen távozásra kérte a közönséget.





Bankoktól kért haladékot az esztergomi polgármester

Budapesten tárgyalt Esztergom legnagyobb hitelezőinek számító bankokkal kedden a város független polgármestere - írja a szerdai Népszava. Tétényi Éva a lapnak azt mondta: igyekszik elérni a K&H Banknál, hogy a tavaly a pénzintézet által kibocsátott kötvények egy részét, 617 millió forintot, engedje át adósságrendezésre.




Tétényi Éva ellen tüntettek Budapesten

Az Esztergomi Polgári Körök szervezetének tagjai Budapesten az Országgyűlési Irodaháznál tüntettek és petíciót adtak át, melyben Tétényi Éva polgármester "városromboló politikája" ellen tiltakoznak.


Újra kiírják az aljegyzői pályázatot Esztergomban

Az esztergomi képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésen döntött új aljegyzői pályázat kiírásáról; a pályázatokat október 24-ig elbírálják – tájékoztatta a testület többségét adó Fidesz-frakció vezetője az MTI-t.


Tétényi nem járul hozzá az esztergomi inkasszóhoz

Az esztergomi képviselő-testület pénteki ülésén a fideszes többség inkasszós jogot biztosított mindazoknak, akiknek az adósságrendezés értelmében szeptember 30-ig jogos követelésük van a várossal szemben. Tétényi Éva független polgármester azt mondta, nem járul hozzá az inkasszóhoz, mert a bankok követelése mellett nem képes bért fizetni a dolgozóknak.