Nagy Anna: politikai helyett szakmai vitára van szükség a médiatörvényről
A kormányszóvivő szerint most már a szakértőknek, médiajogászoknak, médiaszakembereknek kellene végignézni a médiatörvényt.
A kormányszóvivő szerint most már a szakértőknek, médiajogászoknak, médiaszakembereknek kellene végignézni a médiatörvényt.
hvg.hu
Nem léphet az EU területére Aljakszandr Lukasenka, ha a hónap végéig nem engedi szabadon az elnökválasztás után bebörtönzött ellenzékieket - fenyegette meg szerdán a fehérorosz elnököt Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője.
MTI
Csütörtökön elválik, hogy az eredeti tervek szerint Magyarországon rendezik-e az EU és az úgynevezett ACP-országok májusra tervezett konferenciáját, vagy a magyar demokrácia színvonalát illető nemzetközi kételyek miatt mégsem itt kerül rá sor.
hvg.hu
Az euró vásárlóértéke 22 százalékkal csökkent a közös uniós pénz 1999-es bevezetése óta - mutatta ki az Allianz.
MTI
Túljuthat idén a gazdasági válságon az Európai Unió, de ehhez az kell, hogy egységesen, átfogó módon lépjen fel, és minden tagországban megtegyék a szükséges lépéseket a szerkezeti reformok és a pénzügyi konszolidáció terén - hangoztatta Olli Rehn pénzügyi biztos hétfő esti brüsszeli sajtótájékoztatóján.
MTI
A makrorégiók, köztük a Duna menti térség, és azok stratégiájának létrehozásával az Európai Unió új dimenziót nyit meg a regionális együttműködésben, egyúttal pedig értéktöbbletet teremt - hangoztatta hétfőn este Berlinben tartott előadásában Barsiné Pataky Etelka.
MTI
Aggályokat fogalmazott meg a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban Neelie Kroes, a digitális kérdések és a média ügyeiben illetékes EU-biztos hétfő este Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal, valamint igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának (LIBE) rendkívüli ülésén.
MTI
Mostanra mérséklődik az állástalanok arányának emelkedése az EU-ban - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja.
MTI
Az EU-tagországoknak szélesebbre kell tárniuk a kaput a kínai beruházások előtt, cserébe Peking támogatásáért az uniós adósságválságban - véli az uniós versenybiztos.
MTI
A magyar médiatörvényt korlátózó jellege miatt kritizálják, az állampolgársági törvénynek viszont éppen a nagyvonalúsága ébreszt gyanakvást Európában - írja a francia lap.
MTI
A 27 tagállam Európa-ügyi miniszterei és államtitkárai egyebek között a soros magyar elnökségi félév programját vitatják meg.
MTI
Az Európai Unió áttörésnek számító gázszállítási megállapodást kötött Azerbajdzsánnal - közölte csütörtöki nyilatkozatában az Európai Bizottság bakui látogatáson tartózkodó elnöke.
MTI
Az Európai Bizottság elnöke és energiaügyi biztosa csütörtökön Azerbajdzsánba látogat, hogy közös nyilatkozatot írjon alá a helyi elnökkel egy Európába vezető földgázvezeték megvalósításáról - írta a Handelsblatt, a Nabucco szempontjából áttörésként értékelve a lépést.
MTI
Forgalomkorlátozások mellett gyakori igazoltatásra is számítaniuk kell a gödöllőieknek, illetve a városon áthaladóknak a magyar uniós elnökség elkövetkező hónapjaiban; különösen a nem helyben élőket vizsgálják majd át tüzetesen.
MTI
Európa ölbe tett kézzel nézi értékei megsértését címmel közölt a Le Monde című lap szerdai keltezésű számában elemzést a magyar kormány politikája kapcsán.
MTI
"Az EU olyan malomkővé kezd válni, amely nagyon mélyre süllyeszthet bennünket" - jelentette Jan Slota keddi sajtótájékoztatóján.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A Népszabadság által közölt a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából kiderült: míg júliusban 38 százalék volt azok száma, akik Magyarország európai uniós csatlakozásában inkább előnyt láttak, addig most január elején már a megkérdezettek 46 százaléka vélte úgy, hogy a tagság előnyös az ország számára.
MTI
Spanyolország teljes mértékben támogatja az Európai Unió soros elnökségét e félévben betöltő Magyarországot, és álláspontja szerint a válságra és a munkanélküliségre adandó válasz az erősebb, a "több Európában" rejlik - jelentette ki Diego López Garrido EU-ügyekben illetékes államtitkár hétfőn.
MTI
Egy hétfőn megjelent nyilatkozata szerint júniusra várja Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásainak lezárását Ivo Josipovic horvát államfő, s szerinte a kormány felelőssége, hogy ez bekövetkezzen.
MTI
Közmeghallgatást szervez kedden az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) EP-frakciója.
MTI