Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#eurostat

MTI Tech

Még sohasem nyúlt számítógéphez minden ötödik EU-polgár

Az európai uniós állampolgárok 22 százaléka még soha nem használt számítógépet, a legriasztóbb a helyzet Romániában, ahol a lakosság feléről mondható el ez - derült ki a az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közzétett felméréséből.

MTI Gazdaság

Nőtt az euróövezeti kiskerforgalom

Januárban a várt csökkenés helyett emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezetben az előző havihoz képest - közölte hétfőn au EU statisztikai hivatala, az Eurostat.

MTI Gazdaság

Még mindig válságban az euróövezeti ipar

Decemberben az előző havihoz képest 1,9 százalékkal nőttek, éves összevetésben pedig 1,7 százalékkal csökkentek az új ipari megrendelések az euróövezetben - tette közzé szerdán honlapján az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala. A decemberi havi növekedési ütem a legmagasabb a tavaly májusi óta.

D. Kovács Ildikó Gazdaság

Kiugróan sokat költünk a lakásra: tízből négy forint erre megy el

Történelmi okok, hibás kormányzati ösztönzők, a rászorultakat sújtó legmagasabb relatív költségek - mindez komoly szerepet játszik abban, hogy kiugróan sokat fizetünk a jövedelmünkhöz képest lakáskiadásokra. A terheket családok tízezrei egyre nehezebben bírják. A védőháló pedig meglehetősen lyukacsos.

MTI Karrier

Csúcson az euróövezeti munkanélküliség

Eurótörténeti csúcson,10,3 százalékon stagnált az euróövezeti munkanélküliség novemberben a szezonális hatásoktól tisztított adatok szerint - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az Eurostat elemzése kitért a magyarországi adatokra is.

MTI Gazdaság

Csökkent az euróövezeti ipari termelés

Az euróövezeti ipari termelés 0,1 százalékkal csökkent októberben az előző hónaphoz képest - közölte szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

MTI Karrier

Új csúcsra szökött az euróövezeti munkanélküliség

Új eurótörténeti csúcsra emelkedett októberben az euróövezeti munkanélküliség - közölte szerdán az unió statisztikai hivatala. Az Eurostat adatai szerint a szezonális hatásoktól tisztított munkanélküliség 10,3 százalék. A legfrissebb jelentés alapján van olyan uniós ország, ahol a 25 év alatti lakosság körében majdnem 50 százalék a munkanélküliek aránya.

MTI Gazdaság

Kevesebb a jövedelmük, mégis takarékosabbak az európaiak

Takarékosabbak lettek az európaiak idén: az euróövezetben a második negyedévben elkölthető jövedelmük átlagosan 13,9 százalékát tették félre, az egész Európai Unióban 12,6 százalékát - derül ki az Eurostat pénteken ismertetett adataiból. Az első negyedévben 13,6, illetve 11,9 százalék volt ez az arány.

1
17 18 19 20 21 22 23
A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

„Kerülje el Magyarországot” – üzente Lázár János a távozó amerikai nagykövetnek Rogán kitiltása miatt

„Kerülje el Magyarországot” – üzente Lázár János a távozó amerikai nagykövetnek Rogán kitiltása miatt

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Bloomberg: Nyáron nagy verseny lesz a földgázért  

Bloomberg: Nyáron nagy verseny lesz a földgázért  

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

A címlapról ajánljuk