Sztojcsev Iván Gazdaság

Hogy kerül a pisztoly és egy köteg pénz az alvó bolgár miniszterelnök mellé?

Pezseg az élet Bulgáriában: kompromittáló fényképek kerülnek ki a miniszterelnök hálószobájából, aki ahelyett, hogy tagadna, a köztársasági elnököt vádolja azzal, hogy éjszaka drónnal fényképez be az ablakán. A kormányt az ellenzéke mellett a szervezett bűnözés is szeretné megbuktatni, nehogy bevezessék az eurót, a tisztaság bajnokaként pedig egy bukott lottó- és futballvezér jelentkezik Dubajból, ahol korrupciós vádak miatt bujkál.

hvg.hu Nagyítás

World Press Photo: az év legjobb képei - Nagyítás-fotógaléria

Samuel Aranda a New York Times számára készítette képét, amin egy burkát viselő nő tartja a kezében sebesült hozzátartozóját egy kórházzá átalakított mecsetben, Jemenben. Az arab tavasz a tavalyi év egyik legfontosabb eseménye volt, így várni lehetett, hogy a pályázaton is kiemelt figyelmet kap majd. Mint Koyo Kouoh, a zsűri egyik tagja mondja: "Ez a kép az egész régióért beszél. Megjelenik benne Jemen, Egyiptom, Tunézia, Líbia, Szíria, minden, ami az arab tavasz során történt, mégis egy személyes, intim részét mutatja be az eseményeknek. Felhívja a figyelmet a nők szerepére, nem csak mint segítőkre, hanem mint az események aktív szereplőire." Idén124 ország 5247 fotósa küldött be összesen 101 254 pályamunkát a világ legrangosabb fotóversenyére.

Niklasson Katalin Hálózat

Régmúlt idők szenzációs fotói a neten

Hobbifotósok régi képeket ásnak elő, és megkeresik az eredeti helyszínt, majd újrafotózzák a jelenetet - magát az eredeti képet is beleillesztve a mai háttérbe. Több mint hárommillióan nosztalgiáznak a dearphotograph.com-mal.

1 2 3
A Parlamentnél fotózták le Pedro Pascalt

A Parlamentnél fotózták le Pedro Pascalt

A Vasfüggöny utolsó áldozata éjfekete Trabanttal érkezett Magyarországra

A Vasfüggöny utolsó áldozata éjfekete Trabanttal érkezett Magyarországra

Intézetből szökött lányokat futtatak, vádat emeltek ellenük

Intézetből szökött lányokat futtatak, vádat emeltek ellenük

Öt éves a párizsi klímaegyezmény, klímacsúccsal ünnepelné az évfordulót London és az ENSZ

Öt éves a párizsi klímaegyezmény, klímacsúccsal ünnepelné az évfordulót London és az ENSZ

A YouTube letiltotta a videók kisablakos megtekintését az iPhone-okon

A YouTube letiltotta a videók kisablakos megtekintését az iPhone-okon

Új zaklatás jelent meg az iskolákban: kiközösítik azt, aki elkapta a vírust

Új zaklatás jelent meg az iskolákban: kiközösítik azt, aki elkapta a vírust

Matolcsy nem akarta látni, hogy jön a recesszió, de most rájött, hogy itt van

Matolcsy nem akarta látni, hogy jön a recesszió, de most rájött, hogy itt van

Hogyan kerüljünk közelebb a belső anyánkhoz?

Hogyan kerüljünk közelebb a belső anyánkhoz?

A címlapról ajánljuk