20 ezer külföldi feketemunkást vettek őrizetbe Mekkában
Csak Mekka városában több mint húszezer külföldi feketemunkást vettek őrizetbe a szaúdi hatóságok, miután november elején akciót hirdettek az illegális bevándorlók ellen.
Csak Mekka városában több mint húszezer külföldi feketemunkást vettek őrizetbe a szaúdi hatóságok, miután november elején akciót hirdettek az illegális bevándorlók ellen.
Be nem jelentett alkalmazottak után is kutakodik a NAV, ellenőrzésre számíthatnak a munkáltatók.
100 új szereplővel bővült a NAV feketén foglalkoztatókat feltüntető listája.
Szinte az összes garanciális munkavállalói jog súlyos megsértésére talált példát a munkaügyi hatóság a szolgáltató szektorban tevékenykedő kis- és középvállalkozások célellenőrzésekor - írja a Napi Gazdaság pénteki számában.
Görögországban a bruttó hazai termék negyedét teszi ki a feketemunka az Európai Bizottság kimutatásai szerint.
Részben a feketemunka, részben a közmunka növekvő aránya magyarázza a munkaerő-piaci mutatók javulását. A keresetek vásárlóereje az idén csökkent, és feltehetőleg jövőre sem növekszik.
Egy év alatt másfélszeresére nőtt azon vállalkozások száma, amelyek be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztattak - írja a Népszabadság.
Egyre többen dolgoznak feketén a vendéglátásban, az építőiparban, de feldolgozóiparban tevékenykedő munkáltatók „bejelentési kedve” sem változott számottevően 2012. szeptemberéig. Feketemunkáért, vagy más munkaügyi szabályok be nem tartásáért súlyos összegekkel bírságolta az Nemzeti Munkaügyi Hatóság a cégeket.
Németországban várhatóan 65 milliárd euró adó- és járulékbevétel-kiesést okoz idén az illegális munkavégzés és az adóelkerülés – mondják szakértők.
A gazdasági konjunktúra és ennek nyomán az alacsony munkanélküliség 18 éves mélypontra küldi a feketemunkát Németországban - véli a német alkalmazott gazdasági kutatások intézete (IAW).
Jász-Nagykun-Szolnok megyében az ellenőrzött munkáltatók fele megszegte a munkaügyi szabályokat, a munkavállalók közül pedig minden második ember szabálytalanul, jellemzően "feketén" dolgozott - közölte a Kormányhivatal illetékes szakigazgatási szervének vezetője a 2011 első félévének vizsgálatai alapján.
Harminckét bejelentés nélkül foglalkoztatott munkásra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, egy a mátraaljai borvidéken tartott ellenőrzés során – tájékoztatott pénteken a NAV.
Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első félévben Magyarországon az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adatai szerint. Az ellenőrzések csaknem 7 500 munkavállalót kaptak munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzésen, míg a tavalyi első hat hónapban több mint 19 000 embert alkalmaztak feketén.
A spanyol kormány három hónapot ad a munkáltatóknak arra, hogy a feketén foglalkoztatott dolgozókat bejelentsék - közölte szerdán a spanyol munkaügyi miniszter. Valeriano Gomez tájékoztatása szerint a türelmi idő lejártával súlyos bírságra számíthatnak az illegálisan dolgoztató cégek.
Egy családfő azzal fenyegette meg munkaadóját, ha nem fizet 615 600 forintot, feljelentést tesznek ellene, mivel bizonyítékokkal rendelkeznek arról, hogy a vállalkozó elmulasztotta több alkalmazottja bejelentését is.
Csaknem 30.000 munkavállalót foglalkoztattak feketén tavaly Magyarországon, és bár hat százalékponttal csökkent a munkaszerződés vagy bejelentés nélkül dolgozók aránya, a munkaügyi jogsértéssel érintett létszám 27 százalékát teszik ki ezek a munkavállalók - olvasható az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 2010-es ellenőrzési beszámolójában.
Az illegális foglalkoztatás visszaszorulását, az új uniós tagállamok munkavállalói számára nagyobb rugalmasságot eredményeznek a májusban életbe lépő jogszabályi változások Ausztriában - vélekedett a Claudia Finster, a bécsi munkaügyi hivatal (AMS) vezetője.
Németországban a fellendülés hatására egyre kevesebben dolgoznak illegálisan, a feketegazdaság mérete így másfél évtizede a legkisebbre csökkent tavaly, idén pedig további fehéredés várható egy hétfőn bemutatott kutatás következtetései szerint.
Több mint egymillióra teszi a legalább másodállásban illegálisan foglalkoztatottak számát Ausztriában egy kedden közzétett felmérés.
Nem várható az "olcsó" magyar munkaerő rohama az osztrák munkaerőpiacon a jövő évi teljes nyitás után, de szigorúbb ellenőrzésre van szükség - állapította meg egy új felmérés az ORF vasárnapi híradása szerint.