#feketemunka

Angliában bűnöző lesz a feketemunkát vállaló illegális bevándorló
 
Angliában bűnöző lesz a feketemunkát vállaló illegális bevándorló

Fél év börtönre ítélhetik Angliában azokat az illegális bevándorlókat, akik munkát vállalnak, de még a szállásadójukat is megbüntetik. Sőt az is bűncselekménynek számít majd, ha munkaerőközvetítők csak külföldön keresnek munkaerőt nagy-britanniai munkákra. A belügyminiszter szerint éppen a feketemunkák lehetősége miatt érkeznek a bevándorlók.

MTI MTI

A nyári forróság sem lassította le a NAV-ellenőröket, itt a mérleg
 
A nyári forróság sem lassította le a NAV-ellenőröket, itt a mérleg

Minden negyedik kereskedő, illetve szolgáltató megpróbált trükközi valahogy – derült ki az adóhatóság nyári ellenőrzéseinek mérlegéből. A NAV szerdán tette közzé az erről szóló jelentést. A nyári csúcsszezon másfél hónapja alatt a korábbról ismert hiányosságokkal találkoztak a revizorok: gyakran nem adtak nyugtát a kereskedők, baj volt a pénztárgépekkel, illetve feketén alkalmaztak munkásokat.

hvg.hu hvg.hu

NAV-ellenőrök orra előtt jelentik be a feketemunkásokat
 
NAV-ellenőrök orra előtt jelentik be a feketemunkásokat

Az elmúlt négy és fél évben a revizorok és a pénzügyőrök mintegy 4 milliárd forint bírságot szabtak ki szabálytalan foglalkoztatás miatt – summázta a feketmunkával kapcsolatos tapasztalatait a NAV. Tipikus eset, hogy a dolgozó egyszerűsített foglalkoztatottként történő bejelentése csak az ellenőrzés közben történik meg.

hvg.hu hvg.hu

Tényleg bekeményítenek az Angliában feketéző illegális bevándorlóknak
 
Tényleg bekeményítenek az Angliában feketéző illegális bevándorlóknak

Fél év szabadságvesztést és pénzbüntetést kaphatnak azok a bevándorlók, akik illegálisan vállalnak munkát Angliában és Walesben – jelentette be kedden James Brokenshire bevándorlásügyi államtitkár. A feketén foglalkoztatók pénzbírságra számíthatnak, de akár engedélyüket is megvonhatják és elrendelhetik, hogy 48 órára zárjanak be.

MTI MTI

Itt ellenőrizheti munkáltatóját
 
Itt ellenőrizheti munkáltatóját

Komoly hátrány érheti azokat, akiket munkáltatójuk „feketén”, azaz bejelentés nélkül alkalmaz. A következmények érinthetik a nyugdíjat, a táppénzt, de akár a hitelfelvételhez szükséges jövedelemigazolást is.

hvg.hu hvg.hu

Jön egy öltönyös, és azt mondja, el kell adnom a kocsit
 
Jön egy öltönyös, és azt mondja, el kell adnom a kocsit

A gyerek különóráját le kell mondani, de a gyógypedagógiai fejlesztést továbbra is meg lehet tartani – ilyen és ehhez hasonló kötelezettséget kell vállalniuk azoknak, akik belépnek a családi csőd tervezett intézményébe. Vigyázat, ez nem a könnyű menekülés útja, brutális évek várnak arra, aki beleugrik, és az adósság eltűnésével köddé válhat akár a teljes vagyon is. Azért vannak jól működő külföldi példák.

hvg.hu hvg.hu

Lehet, hogy feketén foglalkoztatja a cége, csak ön nem tud róla
 
Lehet, hogy feketén foglalkoztatja a cége, csak ön nem tud róla

Nem lesz meg a nyugdíjhoz szükséges ideje, vagy kevesebb lesz a nyugdíja, kevesebb táppénzt kap, ha lebetegszik, nem kap hitelt a banktól - ez lehet abból, ha cége nem jelenti be önt munkavállalóként vagy nem a teljes bérre. És mindez csak a problémák egy része. Hol tudja megnézni, hogy be van-e jelentve?

hvg.hu hvg.hu

Na, ettől aztán tényleg retteghetnek a cégvezetők
 
Na, ettől aztán tényleg retteghetnek a cégvezetők

Magyarországon a legtöbb gazdasági büntetőügy a költségvetési csalásból (adócsalás), áfacsalásból, csődbűncselekményből (felszámolási eljárások, sikkasztás) fakad Magyarországon. A legtöbb feljelentést az adóhatóság, illetve a felszámoló teszi. Költségvetési csalásért már akár 10 évet is a sitten lehet tölteni. Az Adózóna "adóbűnügyi" összefoglalója.

Rommá bírságolta a vakációipart a NAV
 
Rommá bírságolta a vakációipart a NAV

"Nagyot futottak" az adóhivatal ellenőrzési szakemberei nyáron, minden negyedik bírságolási kísérletük sikerrel járt, ehhez nagyjából mindenkinél bepróbálkoztak, aki szembe jött. Összesen több mint félmilliárd forint mulasztási bírsággal suhintották meg a pechesebb adóalanyokat, 70 esetben 12 napos bezárást, 6 esetben üzletbezárást helyettesítő bírságot osztottak ki. Volt olyan fagyis, akire kétszer csukták rá a boltot.

hvg.hu hvg.hu

A magyarországi feketézők köszönik, jól vannak
 
A magyarországi feketézők köszönik, jól vannak

Elhanyagolható mértékben, mindössze egy százalékkal csökkent itthon a feketegazdaság részesedése, illetve a feketemunkások aránya az elmúlt években – derül ki a Randstad kutatásának eredményeiből. A feketegazdaság a magyar GDP 22 százalékára rúgott 2013-ban, míg Szlovákiában 15, Ausztriában 7,5 százalék volt ugyanez az arány. Magyarországon a GDP 22,1 százaléka származott feketemunkából tavaly.

MTI MTI

"A gyógyszerek árát ki fizeti meg?" – nádvágólázat kaptak a burai napszámosok

Beleragadt a csizmájuk a sárba, ezért mezítláb dolgoztak a kukoricaföldeken, hogy haladjanak a munkával. Mert aki lemarad, azt a munkafelügyelő kiparancsolja a sorból, és örülhet, ha a pénzét megkapja. Ám a mezítlábas napszámért súlyos árat fizettek: elkapták a nádvágólázat, az egyiküknek órákon múlott az élete. A nagykunsági feketemunkások még jóvátételben sem reménykedhetnek: a gazdák nem jelentik be őket, a dolgozók még a toborzók teljes nevét sem ismerik. De sok választásuk nincs: a térségben a közmunkán kívül csak feketemunka van, az is alkalmi jellegű.

Neuberger Eszter Neuberger Eszter

A cég, ahol csak feketemunkások dolgoztak
 
A cég, ahol csak feketemunkások dolgoztak

Egy Veszprém megyei varroda váratlan ellenőrzésekor az adóellenőrök és a pénzügyőrök azt tapasztalták, hogy még cégtábla sem jelzi a gazdasági társaság jelenlétét, az ott dolgozókat pedig nem jelentették be.

MTI MTI

Két év börtönt kockáztatnak a feketemunkások
 
Két év börtönt kockáztatnak a feketemunkások

Szinte bármit is tesznek a hatóságok, évek, sőt évtizedek alatt sem sikerült visszaszorítani a nem legális gazdaságot. Annak ellenére virágzik a feketemunka, hogy nem csak a rajtakapott cégek, de a pénzeket zsebbe elfogadó "alkalmazottak" is sokat kockáztatnak. Több év börtönt.

hvg.hu hvg.hu

Meglepő szilveszteri sztorik a NAV-tól: ausztrál nagynéni levele, fekete pékség milliói
 
Meglepő szilveszteri sztorik a NAV-tól: ausztrál nagynéni levele, fekete pékség milliói

Két meglepő szilveszteri sztori, amelyet adóellenőrök mesélnek arról, hogy miként büntet az élet (s nem a NAV). Az egyikben egy pékség kirúgott dolgozója bosszúból névtelenül feljelenti az adóhatóságnál volt cégét, de később összejön a tulajdonos fiával, majd az anyós halála után megörökli a többmilliós bírsággal - neki köszönhetően - megbüntetett pékséget.

hvg.hu hvg.hu