Feljelentést tesz a visszaküldött trafikpályázatok ügyében az Együtt-PM
Az Együtt-PM szövetség szerint cinikus lépés a kormányzattól, hogy visszaküldik a nem nyertes trafikpályázatok dokumentációját a pályázóhoz.
Az Együtt-PM szövetség szerint cinikus lépés a kormányzattól, hogy visszaküldik a nem nyertes trafikpályázatok dokumentációját a pályázóhoz.
MTI
A perui kulturális minisztérium feljelentette azt a két építési vállalkozást, amelyek leromboltak egy ötezer éves piramist a dél-amerikai országban.
MTI
Hat év és egy jogerős bírói ítélet sem volt elég ahhoz, hogy egy dabasi nőnek kifizesse a Generali-Providencia biztosító az autójában keletkezett kárt, pedig a vétkes sofőr elismerte hibáját. Cikkünk szereplőjét a cég "meg is fenyegette", majd feljelentette csalás miatt. Az érintett jogi képviselője viszont a biztosítót jelentette fel.
Csikász Brigitta
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési feljelentést tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a devizahiteles ügy bírósági tárgyalása után kezdett, nem bejelentett vonulásos demonstráció szervezője ellen – közölte a BRFK szóvivője kedden az MTI-vel.
MTI
Feljelentést akar tenni Szepesi Nikolett úszónő és saját unokahúga ellen is a molesztálással vádolt volt masszőr, a 83 éves Kicsi bácsi, azaz Bacsa István – írta a Blikk.
hvg.hu
Lamperth Mónika figyelmét rasszista és trágár bejegyzéseket tartalmazó Facebook-oldalra hívták fel. A tartalmak szerzője az MSZP-s politikus szerint egy kaposvári köztisztviselő.
MTI-OS
Feljelentette Tibi atyát, a valóságban nem létező züllött papot Máriakálnok polgármestere – írja a Blikk.hu.
hvg.hu
Előszerződést kötött a piliscsabai polgármester 2008. december 31-én azzal a céggel, amelyik aztán 2009. február 10-én az önkormányzat meghívásos közbeszerzésén megnyert egy útfelújítást. A történet csak 2010-ben derült ki, miután az útépítésben érintett lakosok bíróságon támadták meg az önkormányzat számítások nélkül megállapított útépítési hozzájárulását. A rendőrség különböző szervei eltérően vélekedtek arról, történhetett-e bűncselekmény. A pályázati iratok egy része eltűnt, de emiatt senkit nem tudtak felelősségre vonni. Kis magyar abszurd.
Csikász Brigitta
Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – írja a Magyar Nemzet keddi számában.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Egyszer, Tibor, az életben egyszer álljál ki valami mellett. Vagy ellen. Legyen véleményed. Szállj síkra. Különben nem a Magyar Nemzet fog eltorzítani téged, hanem te magad.
nyüzs
Ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) a tulajdonában lévő badacsonytomaji üdülő bérleti szerződésének 2006-os felmondása miatt – írja a keddi Magyar Hírlap, a szervezet kuratóriumának hétfői határozatára hivatkozva.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
Az LMP is feljelentést tesz a trafimutyi ügyében a hvg.hu birtokába jutott hangfelvétel miatt.
hvg.hu
Többféle büntetőjogi kategóriát is kimeríthetnek a hvg.hu által nyilvánosságra hozott, a szekszárdi dohányárusítási koncessziókkal kapcsolatos fideszes egyeztetésen rögzített hangfelvételen elhangzottak – mondták a hvg.hu-nak a megkérdezett szakemberek. Hack Péter szerint az ügy analóg lehet Zuschlag János esetével, a szocialista képviselő bűnszövetkezetben elkövetett hivatali visszaélés miatt kapott nyolc évet.
hvg.hu
Feljelentésként a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította a legfőbb ügyész két szocialista politikus trafikügyben hozzá intézett kérdését. Polt Péter írásbeli válaszából az is kiderül, hogy a nyomozó főügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el.
MTI
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett a legfőbb ügyésznél különösen jelentős kárt okozó csalás gyanújával két ingatlanalap működésével kapcsolatban, ismeretlen tettes ellen. Az alapok a hivatal vizsgálata szerint nem a befektetők érdekében jártak el - mondta Bőcz Sándor, a Kehi kabinetfőnöke szerdán.
MTI
Kósa Lajosnak "bíróság vagy orvosszakértői bizottság előtt kell felelnie" nyilatkozatáért – mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője, miután a fideszes politikus csütörtök reggel azt nyilatkozta a Kossuth rádióban: "politikai bűnözők vannak a szocialisták között".
MTI
Az MSZP levélben fordult a legfőbb ügyészhez a kiskereskedelmi dohánykoncesszióról szóló pályázatok ügyében - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila. A szocialisták pártelnök-frakcióvezetője emellett három kérdést tett fel a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának.
MTI
A negyedik alaptörvény-módosításra hivatkozva jelentené fel Ifj. Hegedűs Lórántot egy jogvédő alapítvány. Hegedűst a Zsidó Világkongresszus elleni tüntetés miatt az egyháza is felelősségre vonná és a rendezvény betiltását követeli. A TASZ szerint nem szerencsés, hogy egyházak vagy politikusok utasítgassák a rendőrséget.
Zubor Zalán
Igazoltatás menetrendszerinti buszon, hajléktalanokra kirótt sorozatbüntetések, szolgálatonként "előírt" legalább egy kötelező intézkedés – különböző módon "motiválják" a rendőri vezetők hatékonyabb fellépésre az állományt. Mint a hvg.hu-nak nyilatkozó egyenruhások elmondták, azzal is riogatják őket, hogy kevesebb lesz a fizetésük, ha nem jól teljesítenek. Bár, hogy ez miként lenne lehetséges, cikkünk megjelenéséig nem válaszolták meg a rendőrség részéről a hvg.hu-nak.
Csikász Brigitta
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint vérlázító és teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy az izsáki rendőrök felettesei feljelentették azt a férfit, akit két rendőr állított elő az izsáki rendőrőrsre, majd a rendőri intézkedés következtében meghalt hétfőn.
MTI