Palkovics László felmentett két miniszteri biztost
Németh Gábor és Úsz Illés kinevezése is 2021 végéig szólt volna.
Németh Gábor és Úsz Illés kinevezése is 2021 végéig szólt volna.
hvg.hu
A felmentését kérte a fesztivál igazgatója és a művészeti igazgató is.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai kongresszus megszavazta a határozatot, amiben felszólították az alelnököt, hogy alkalmazza a 25. kiegészítést, de Pence közölte levélben, hogy elutasítja Trump felmentését.
MTI
MTI
hvg.hu
Aki meg tudja indokolni, hogy miért halaszthatatlan a rá váró mezőgazdasági munka, annak járhat a felmentés a kötelező karantén alól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint.
hvg.hu
A bíróság szerint közfeladatot látott el, ezért megszüntették a szabálysértési eljárást a Mérce tudósítójának ügyében.
hvg.hu
A diáktüntetőt többek közt “ócska kis prolinak” nevezte a kormánypárti publicista, de ezt a bíróság szerint tűrnie kell az érintettnek.
hvg.hu
A főpolgármester azzal indokolta a döntést, hogy Varga Ivett nem tudta hatékonyan ellátni feladatait a járványveszély alatt.
hvg.hu
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azzal érvel, hogy hiányosságokat találtak, ez vezetett a főigazgató felmentéséhez. A történteknek többek szerint politikai oka van.
hvg.hu
A Szegedi Törvényszék bizonyíték hiányában döntött a felmentés mellett.
MTI
Budapest főpolgármestere a Facebookon jelentette be, hogy kezdeményezte Nagy László Albert felmentését.
hvg.hu
Az új szabályozás szerint egy országos hatóság, az Oktatási Hivatal adhatja ki az engedélyeket a felmentésről szakértői vizsgálat alapján.
A bírói hibák miatt megismételt eljárásban felmentették azt a hajléktalant, akit július 25-én vettek őrizetbe életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt, és elsőfokon figyelmeztetésben részesítettek.
hvg.hu
Az erőművet működtető vállalat, a TEPCO három volt igazgatóját azzal vádolták, hogy nem tettek meg mindent a 2011-es földrengés és szökőár okozta nukleáris katasztrófa elkerüléséért.
MTI
A hazai szövetség honlapja emlékeztet rá, hogy a férfi kardcsapatok fináléjában az egyébként tapasztalt szenegáli Papa Touré és az olasz Luigi Martilotti sokat hibázott.
MTI
Felmentették a török központi bank kormányzóját, Murat Cetinkayát szombaton. Az erről szóló elnöki rendelet a hivatali közlönyben jelent meg.
MTI
A férfi rendszeresen bántalmazta 19 éves lányát, majd egy napon ittasan tért haza, és ismét neki akart menni gyerekének, aki először figyelmeztette, majd megütötte, és egy késsel elvágta a torkát. Az ügyész szerint önvédelemről van szó, noha aránytalan túlzásba esett.
hvg.hu
Az emberierőforrás-miniszter azonnali hatállyal mentette fel Dávid Gyulát.
hvg.hu
Bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentette a hűtlen kezelés vádja alól a bíróság Szabó Pált, a Magyar Posta egykori vezérigazgatóját – közölte Papp Gábor, Szabó ügyvédje. Hozzátéve, az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az Fővárosi Törvényszék ítéletét.
hvg.hu
Az ügyész súlyosítást, a védő felmentést, illetve enyhítést kért a Teréz körúti, két rendőrt életveszélyesen megsebesítő robbantás másodfokú eljárásában a Fővárosi Ítélőtáblán kedden.
hvg.hu