#felszámolás

Naponta hatvan cég hullik el
 

Naponta hatvan cég hullik el

Az elmúlt hat évben soha nem volt olyan alacsony a megszűnő cégek száma mint az utóbbi 12 évben, igaz így is naponta 60 cég zárja be kapuit véglegesen. Ugyanakkor csökken az új cégek száma is, tavaly 26 ezer válllakozást indítottak, amely 32 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Hír24: Így szívták meg a Demján cégével szerződő kisvállalkozók
 

Hír24: Így szívták meg a Demján cégével szerződő kisvállalkozók

Csalás gyanújával nyomoz a rendőrség az Arcadom Zrt. ügyeivel összefüggésben – így értesült a Hír24. A felszámolás alatt álló céget saját alvállalkozói jelentették fel, mert nem fizették ki őket. Vannak, akiknek dolgozókat kellett kirúgniuk, alig néhány milliós tartozás miatt – állították. Az Arcadom Demján Sándor cégbirodalmának egykor koronaékszere volt – fogalmaznak a cikkben.

hvg.hu hvg.hu

Tízezrek eshetnek el a banki visszatérítéstől
 

Tízezrek eshetnek el a banki visszatérítéstől

500 olyan hitelintézet dobta be a törülközőt, amelynek elszámolnivalója lenne ügyfeleivel. Az érintett adósok száma tízezres nagyságrendű. Ha sikerül valamit visszaszerezni az érintett pénzintézetek vagyonából, azt is egyéb célokra fordítják, nem az elszámolásra.

hvg.hu hvg.hu



Tévedés, nem javul cégvilág állapota, csak úgy látszik
 

Tévedés, nem javul cégvilág állapota, csak úgy látszik

Mindössze 2272 cég szűnt meg Magyarországon augusztusban, ez rég nem látott alacsony szám. Bár az év nyolcadik hónapjában a szabadságszezon miatt hagyományosan kevés céget töröl a cégbíróság, az érték alulmúlja az elmúlt három év azonos havi adatait is. „Mindezek ellenére azt gondoljuk, hogy ősszel visszatérnek az első félévben látott havi négyezer megszűnést hozó idők” – mondja az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.

hvg.hu hvg.hu



Harmadával több cég szűnt meg, mint tavaly, de ez már jó
 

Harmadával több cég szűnt meg, mint tavaly, de ez már jó

A cégstruktúra konszolidációja és a gazdaság jelenlegi állapota bizakodásra adhat okot a versenyszektor szereplői számára. A pozitív növekedési kilátások és a lassan megtisztuló cégvilág egészségesebb kereskedelmi kapcsolatokhoz vezethet, ami tovább erősítheti a gazdaság növekedését, és megkönnyítheti a valódi potenciállal rendelkező startup vállalkozások alakulását – vélik az Opten céginformációs szolgáltató szakértői.

hvg.hu hvg.hu

Felszámolási eljárást indítanak a Rác fürdő cégei ellen
 

Felszámolási eljárást indítanak a Rác fürdő cégei ellen

A Fővárosi Közgyűlés kimondta, hogy a Rác fürdővel kapcsolatos lejárt követeléseket érvényesíteni kell, ami csak úgy történhet meg, ha felszámolják a Rác Nosztalgia Kft.-t, valamint a Rác Beruházó Kft.-t. A felszámolási eljárás várható átfutása másfél-két év – írták.

MTI MTI


Egyre gyorsabban csökken a magyar cégek száma
 

Egyre gyorsabban csökken a magyar cégek száma

Nem egészen 4300 cég szűnt meg Magyarországon májusban, számottevően kevesebb, mint áprilisban. Nagy örömre még sincs ok, nem biztos, hogy trendfordulóról beszélhetünk. „A közelmúltban indult eljárások azt vetítik előre, hogy egész évben magas megszűnési rátával számolhatunk” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közlő Opten ügyvezető igazgatója.

hvg.hu hvg.hu



Hullanak a magyar cégek, mint a legyek
 

Hullanak a magyar cégek, mint a legyek

Áprilisban ismét rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon. „Egyetlen hónap alatt 4641 céget törölt a cégbíróság, ezzel az év első négy hónapjában már 17 259 vállalkozás szűnt meg, és a trend határozottan növekvő” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.

hvg.hu hvg.hu

Vendéglátózik? Komoly kockázatot vállal, ugye tudja?
 

Vendéglátózik? Komoly kockázatot vállal, ugye tudja?

Idén az első negyedévben az egy évvel korábbi állapothoz képest csökkent a felszámolások és a kényszertörlések száma, illetve több vállalkozás fizette ki határidőben számláit. A magyar gazdaság szereplői azonban nem dőlhetnek hátra, mert éves szinten továbbra is magas és növekvő Bisnode Bedőlési Index jellemzi a magyar gazdaságot. 2014 első negyedévében még 2,53 százalék volt az index értéke, mára azonban felkúszott közel 3 százalékra (2,99 százalék).

hvg.hu hvg.hu

Eladják a pécsi buszok egy részét
 

Eladják a pécsi buszok egy részét

Hamarosan eladásra kínálják a Pécsi Közlekedési Zrt. 40 buszát, amelyeket eddig a felszámolási eljárás alatt álló cégtől a városi tömegközlekedést jelenleg ellátó Tüke Busz Zrt. bérelt – írja a hétfői Magyar Nemzet.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet

Még soha nem tűnt el ennyi magyar cég
 

Még soha nem tűnt el ennyi magyar cég

Pont egy éve minden egyes negyedévben megdől Magyarországon a negyedéves cégmegszűnési rekord. Idén az első három hónapban 12 618 gazdasági társaságot törölt a cégbíróság, ez már 36 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt. Az utolsó 12 hónapban 44 477 vállalkozás szűnt meg, ami 23 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 36 243-hoz képest.

hvg.hu hvg.hu

Még soha nem kezdődött ilyen rosszul az év az építőipari cégek számára
 

Még soha nem kezdődött ilyen rosszul az év az építőipari cégek számára

A januári rekorddal szemben februárban meglepően kevés cég szűnt meg az építőiparban, de az év így is rosszabbul indult, mint bármikor korábban – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató frissen közzétett adataiból. Az ágazat megrendelésállománya sok jót nem vetít előre, a várakozások inkább stagnálást vagy csökkenést valószínűsítenek, mintsem növekedést, így tovább emelkedhet a megszűnési ráta.

hvg.hu hvg.hu