"Végveszélyben": megint üzentek a hallgatók - videó
Egy szegedi egyetemistákból álló csoport is igyekszik tenni az egyetemi élet javításáért. A Facebookon közölt videójukban mondták el véleményüket.
Egy szegedi egyetemistákból álló csoport is igyekszik tenni az egyetemi élet javításáért. A Facebookon közölt videójukban mondták el véleményüket.
Orbán Viktor szombaton távozóban az Ötkert nevű romkocsmából a hvg.hu-nak azt mondta a keretszámokat firtató kérdésre: "keretszámok? azok nem lesznek". A többek által teátrálisnak tartott diákokkal való egyeztetés újabb mémet generált az interneten.
Több százan tiltakoztak hétfő reggel a szegedi Tömörkény István Gimnázium előtt a 2013-as felsőoktatási tervek ellen – írja a delmagyar.hu.
Orbán Viktor valamifajta népvezérnek gondolja magát: közvetlenül a néppel akar csak beszélgetni, és ha ez lehetetlen, szervez magának egy színjátékot, ahol ezt imitálni lehet – olvasható a Véleményvezér legfrissebb bejegyzésében.
Oktatáskutató szerzőnk ehelyütt kísérli meg elemezni a miniszterelnök szombati bejelentését követően a felsőoktatásban előállt helyzetet.
Nem piacképes a felsőfokú végzettséggel rendelkezők tudása itthon, ezért át kell alakítani a felsőoktatási rendszert – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Selmeczi Gabriella közleményében azt írta, hogy a Fidesz egyetért azzal, hogy ingyenes legyen a felsőoktatás azoknak, akik Magyarországon szeretnének dolgozni.
Az LMP szerint "kódolt üzenet" volt Orbán Viktor miniszterelnöknek a felsőoktatás átalakításával kapcsolatos bejelentése.
A kormányfő videóüzenetében szereplő 240 pontos határ helyett már „az egyetemi felvételihez szükséges minőséget teljesítő” diákokról ír a miniszterelnök Balog Zoltánhoz címzett levelében, akinek szerdáig kell kidolgoznia az új felsőoktatási koncepciót.
Az érintettek bevonásán alapuló konzultációt nem válthatja fel semmilyen PR-akció, csak nyílt tárgyalásokon megszületett átalakítást fogadunk el – ezt üzente a miniszterelnöknek a Hallgatói Hálózat szombat este a Facebookon. A diákszervezet szerint Orbán Viktor szombaton „terrorelhárítókkal körülvéve tartott megrendezett beszélgetést ismeretlen fiatalokkal egy szórakozóhelyen, majd ködösítő nyilatkozatot adott ki a Facebook-on”.
A felsőoktatást érintő átalakítások ellen demonstrálnak a debreceni diákok kedd este: a Debreceni Egyetemtől egészen a Kossuth térig vonulnak majd – olvasható a dehir.hu-n.
Szívesen fizetek mindenért, ami elősegíti az eljövendő generációk, és Magyarország felemelkedését, de nem akarok fizetni mások tanulmánynak nevezett időtöltéséért. És nem akarok olyan kormányt, amelyik képtelen különbséget tenni a kettő közt.
Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott.
Az előzetes konzultációk során minden szereplő egyetértett abban, hogy a jelenlegi felsőoktatási rendszer tarthatatlan; a rektoroktól a hallgatókig egyetértés volt a diagnózisban, a kiútkeresésben azonban már nincs egység – mondta Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.
Rovatunk ideiglenesen Prágában állomásozó szerzője nem először találkozik ebben az évben a fizetős felsőoktatás kérdésével.
Több oldalról vágott bele az Orbán-kormány a felsőoktatás reformjába, az államilag finanszírozott helyek számának visszavágása csak az egyik lépés. Két év alatt 55 milliárddal csökkentették az intézmények költségvetési támogatását, amit még az sem pótolna, ha minden fizetős helyre lenne diák. Az egyetemek pénzügyi önállóságának elvonásával együtt a folyamat oda vezethet, hogy a kisebb főiskolák bezárják kapuikat, csak ezt még senki nem mondta ki nyíltan.
Szerda délutánra a Műegyetem elé hirdetett meg demonstrációt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, később csatlakoztak hozzájuk a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai is. Ennek oka a kormány felsőoktatási keretszám-csökkentési tervezete, mely szerint a felvételt nyert fiatalok csupán 10-20 százaléka,közel 10480 hallgató részesülhetne teljeskörű állami támogatásban, a többi jelentkezőnek vállalnia kell a képzési költségek 50 százalékát, ami havonta tízezres összegeket is elérhet. A felvonuló diákok az Erzsébet hídhoz indultak, ahol később hatalmas dugót okoztak, majd az Astoria felé indulva elmentek a Nemzetgazdasági Minisztériumig, onnan pedig a Parlament elé. A Kossuth téren egy néhány száz főböl álló csoport az elzárt területre is eljutott, ahol a rendőrök útjukat állták.
Nem sokkal szerda este kilenc előtt kiürült a Kossuth tér. A felsőoktatási keretszámok ellen szervezett diáktüntetés résztvevői fél nyolc előtt értek a Parlament elé, több ezren lehettek. A tüntetők egy része elfoglalta a parlamenti kordonon belüli részt is, a rendőrség nem avatkozott közbe, de sorfalat állt. Előzőleg a Műegyetemen tartottak hallgatói fórumot, melyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szervezett és melyhez a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai is csatlakoztak.
Kapkodva kezdett ötletelni a kormány a hétfőn eldurvult hallgatói tiltakozások hatására - írja keddi cikkében az Origo.