"A Fradi-szurkolók őrültek" – vallott egy volt FTC-s focista
A Fradi-szurkolók őrültek, a magyar nyelv pedig a legnehezebb a világon – többek között erről beszélt magyarországi élményei kapcsán Matt Lowton, az Aston Villa focistája.
A Fradi-szurkolók őrültek, a magyar nyelv pedig a legnehezebb a világon – többek között erről beszélt magyarországi élményei kapcsán Matt Lowton, az Aston Villa focistája.
hvg.hu
Egyaránt 400 ezer forintra büntette meg a Haladást és az FTC-t kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a két csapat szombati mérkőzésén történt kihágások miatt.
MTI
A televízió Harmadik félidő című műsorában a műsorvezetőnő megállapította, hogy a „huhogásból a tévén keresztül nem jött át semmi” – Nyilasi Tibor és Puhl Sándor egyetértése mellett, és ezzel máris ott vagyunk, hogy mi számít huhogásnak.
Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője)
A Ferencváros az esélyeknek megfelelően magabiztosan, nyolc góllal legyőzte a vendég érdi együttest, és ezzel 1-0-ás előnyhöz jutott a női kézilabda NB I elődöntőjében, amely az egyik fél második sikeréig tart.
MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága úgy döntött, hogy "mellőzi" a Ferencvárossal szembeni június 30-ig felfüggesztett zártkapus büntetést, amelyet az Újpest elleni derbin történt kihágások miatt szabott ki a zöld-fehér klubra.
MTI
Letették csütörtökön a Ferencváros új labdarúgó-stadionjának alapkövét, és közvetlenül ezután megkezdték az Albert Stadion bontási munkálatait.
MTI
A Ferencváros labdarúgócsapata gól nélküli döntetlent játszott a kolozsvári CFR együttesével az Albert Stadion búcsúmeccsén. Az Üllői úti aréna 1974 májusa óta szolgált a zöld-fehérek otthonául.
MTI
Együttműködés kezdődik a Ferencváros és a CFR Cluj között, amelynek keretében a nyártól a kolozsvári futballklub tulajdonában lévő játékosok érkezhetnek a zöld-fehérekhez.
unknown
Eredményesen zárult a Ferencváros új labdarúgó-stadionjának generálkivitelezésére és a meglévő létesítmény bontására kiírt közbeszerzési eljárás, így hamarosan megkezdődhetnek az Albert Stadion körüli munkálatok.
MTI
MTI
hvg.hu
50 ezer forintra büntették Jova Leventét, a Ferencváros labdarúgócsapatának kapusát – olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján. Jova trágár feliratú pólóban ünnepelt egy Újpest elleni győzelem után.
hvg.hu
Erzsébetvárosban és Ferencvárosban a kerületi önkormányzat még mindig nem vette át a parkoltatási feladatokat a fővárostól, bár ennek határideje január elseje volt – írja a Népszava. Így a parkolóórák keresésekor nemcsak a kerülethatárokra, de arra is figyelniük kell az autósoknak, hogy kinek a tulajdonában van az útszakasz.
MTI
MTI
Népszava
Megszületett a megállapodás a Ferencvárosi Torna Club és a Nemzeti Sportközpontok között: a Puskás Ferenc Stadionban játssza hazai mérkőzéseit az FTC labdarúgócsapata az új Albert Stadion átadásáig.
MTI
A Bajnokok Ligája-résztvevő Kolozsvár ellen játssza utolsó mérkőzését a Ferencváros az Üllői úti Albert Stadionban. A március 24-i meccsre holnaptól árusítják a jegyeket.
MTI
A Ferencváros fellebbezni fog a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi döntése ellen, mellyel a testület - igaz, felfüggesztve - a csapat következő hazai találkozójára vonatkozóan zárt kapus lebonyolítást rendelt el.
MTI
Nem okozott nagy meglepetést, hogy rendőr-szurkoló összecsapással indult a mai FTC-Újpest mérkőzés. 2:1 eredménnyel és három előállítással ért véget az este.
hvg.hu
Óriási sor alakult ki hétfő reggel az FTC-stadion pénztárai előtt, miután a pályán állóhelyeket alakítottak ki és a drukkerek újabb ezer jegyet vásárolhatnak az Újpest elleni meccsre.
hvg.hu
Lefejelés után dulakodás tört ki az FTC barátságos mérkőzésén a törökországi Belekben.
MTI
A kormány 6,9 milliárd forint átcsoportosításáról határozott a ferencvárosi Albert Stadion építésének idei munkálataira.
MTI
Több mint 2,8 milliárd forintot kapott Ferencváros városrehabilitációs programjának folytatására az Új Széchenyi Terv keretében, a támogatási szerződést csütörtökön írta alá Bácskai János (Fidesz-KDNP), a főváros IX. kerületének polgármestere és Bozzay Péter, a Pro Régió Ügynökség ügyvezetője Budapesten.
MTI
A Ferencvárosi Parkolási Kft. hétfőn felfüggesztette a parkolás ellenőrzését és a pótdíjazást a IX. kerületi polgármester javaslatára - közölte az önkormányzat.
MTI