#fiatalság


„Ezek a mai fiatalok” 45 éve Budapesten és pár éve Londonban a megszólalásig hasonlítanak egymásra
 

„Ezek a mai fiatalok” 45 éve Budapesten és pár éve Londonban a megszólalásig hasonlítanak egymásra

Azt gondolnánk, hogy nagyon kevés közös pont van a hetvenes évek vidéki magyar fiatalságának szórakozása és a mai londoni fiatalok világa között, pedig a szabadság, a lázadás megélése ugyanaz. Bizonyíték rá Martin Gábor és Martin Wanda Az örök fiatalság balladája kiállítása a Mai Manó Házban, ahol gyakran nehéz eltalálnunk, hogy melyik helyszínen készült egy-egy kép.

HVG HVG



Uniós verseny indul fiatal magyar vállalkozóknak
 

Uniós verseny indul fiatal magyar vállalkozóknak

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a kreatív ipar, a zöld gazdaság és az infokommunikációs ágazat területén már vállalkozó vagy vállalkozni vágyó fiataloknak hirdet üzleti versenyt az i.e. SMART európai uniós projektje keretében. A SMART Versenyre olyan 35 év alatti fiatalok jelentkezhetnek, akik a fent említett három ágazat területén üzleti ötlettel vagy működő vállalkozással rendelkeznek.

hvg.hu hvg.hu



Hét nyilvánvaló tudományos felfedezés 2011-ből
 

Hét nyilvánvaló tudományos felfedezés 2011-ből

Az elnökök tovább élnek, a magazinok pedig a fiatalságot dicsőítik. A Scientific American oldal tizenkét olyan kutatást gyűjtött össze az elmúlt egy évből, amelyek igen nyilvánvaló felfedezéseket publikáltak. Ezekből szemezgettünk mi is.

hvg.hu hvg.hu


Érdekli-e a fiatalokat a politika?
 

Érdekli-e a fiatalokat a politika?

A választási kampányban újra érdekessé válik a kérdés: érdekli-e a fiatalokat a politika? A pártoknak az elérés, az online médiának pedig az oldalletöltés miatt fontos a téma - írja a Tsabeeka blog szerzője.

hvg.hu hvg.hu


Mitől leszünk idegesek?
 

Mitől leszünk idegesek?

Egy nemrég közzétett kutatás eredményei rámutattak, hogy a fiatalok, a gyermekesek vagy a kevésbé iskolázottak hajlamosabbak leginkább dühbe gurulni.

hvg.hu hvg.hu

A fiatalok szerint nem trendi a Twitter
 

A fiatalok szerint nem trendi a Twitter

Egy 15 éves londoni diák írása foglalkoztatja a média üzleti világának képviselőit, akik szerint a fiatalok médiaszokásait feltáró beszámoló volt az eddigi leghasznosabb, amelyet valaha olvastak. A tinédzser nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Twitter korántsem olyan trendi, mint azt a középkorú médiamogulok gondolják.

MTI MTI