Alig ment szabadságra, így 3 milliót tehetett zsebre a fideszes polgármester
Szolnok fideszes polgármestere az előző ciklusban 114 szabadnapot halmozott fel, amit aztán ki is kellett neki fizetni.
Szolnok fideszes polgármestere az előző ciklusban 114 szabadnapot halmozott fel, amit aztán ki is kellett neki fizetni.
hvg.hu
Összeomlott a baloldal kutatói háttere, a Jobbiké erősödik, a Fideszé pedig jövedelmez. Az intézetek erős politikafüggőségét mutatja, hogy tartósan csak azok tudnak nagy költségvetésből dolgozni, amelyek állami megrendelést kapnak, vagy a pártjuk, eseteg annak alapítványa révén közpénzhez jutnak.
Bence Mátyás
A zemberek nem felejtenek. Ez minden kétséget kizáróan kiderült a “Van két tehene…” rapid agymenés-felhívás nyomán: mély nyomokat hagytak és a mai napig élénken élnek a Fidesz-kormányzat öt év alatt elkövetett szerencsétlenkedései, szívatásai, rosszindulatú, kapzsi, sokak szerint ostoba megmozdulásai. Tömött sorokban érkeztek a kivándorlást, a déli kerítést, a NER-t, a Fideszt, a folyamatos nyavalygást, a stadionmániát, az elmútnyócévezést, magánnyugdíjpénzek lenyúlását, a kretén viszonyokat kifigurázó ötletskiccek. Úgy fest, bár sok minden nem megy, az önirónia azonban még működik. És ez azért bizakodásra adhat okot.
hvg.hu
Betörték szerda éjjel a szombathelyi Fidesz-iroda ablakát. A szombathelyi szervezet már tudni véli, ki lehetett az elkövető. Egy sötétben bujkáló proletár.
hvg.hu
"Andy Vajna nemzetbiztonsági átvilágítása befejeződött, azon az átvilágított személy megfelelt" - közölte Lázár János az aktuális Kormányinfón a filmügyi kormánybiztos C-típusú átvilágításáról. A kormánybiztos és kaszinóguru átvilágítása ugyanis évek óta elmaradt, de utólag most megtették.
hvg.hu
A kormánypárt szóvivője szerint a Fidesz és a kormány mindent megtett, hogy a Quaestor-károsultak megkapják kártalanításukat, a bizonytalan helyzetet a bankok idézték elő azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak.
MTI
Gulyás Gergely egy szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a kerítés túloldalán, de még magyar oldalon üldögélő menekültekkel nincs dolga Magyarországnak, ugyanis azzal nem foglalkoznak, aki nem jön át a határzáron. A gond az, hogy a kerítés a szerb-magyar határvonaltól tíz méter távolságban épül, tehát a kerítés másik oldala is még magyar terület - tíz méter széles sávban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A kormány már több mint 28 milliárdot különített el a menekültprobléma kezelésére a Fidesz szóvivője szerint. Tuzson Bence azt is mondta: az EU csak töredékét állja a költségeknek.
MTI
Kövér László a gyerekeiért aggódik. Nincs egyedül, de a többieknek van kit vádolni.
Rogán Antal szerint ha valaki átvágja a kerítést, az a magyar állam tulajdonát rongálja meg. Nemsokára jön a törvényjavaslat is erről.
MTI
Rohamtempóban döntöttek Ózdon egy önkormányzati éjszakai szórakozóhely üzemeltetéséről. A Páva Klub néhány hónap alatt többmilliós veszteséget termelt a városnak, de az üzemeltető cég szerint ez "be volt kalkulálva". A PM szerint az önkormányzati diszkó miatt kerülhetnek emberek az utcára, de a polgármester ezt tagadja.
Kálmán Attila
A Fidesz szerint nincs az országban olyan hely, ahol ideális lenne az ideiglenes befogadóállomások kialakítása, ám most szükség van ilyenek létrehozására, de "csak ideiglenes jelleggel", így amint csökken a bevándorlási hullám, ezeket be is kell zárni. A határzár építésének közvetlen költsége 3 milliárd 65 millió forint.
MTI
A Fidesz egy közleményben azt írta: az elmúlt napok hírei alapján felvetődik a kérdés, hogy milyen kapcsolatot ápol a Jobbik bűnözői körökkel, és ebből mennyi bevétele van a pártnak. A Jobbik erre azt írta, bűnözőkkel csak akkor áll kapcsolatban, amikor parlamenti munkáját végzi. A "rágalmak" miatt pedig megteszik a szükséges jogi lépéseket.
MTI
A rendszerint arrogáns válaszokat adó, a médiát nem partnernek kezelő MTVA Sajtóosztálya megszűnik, és a Fidesz volt kabinettitkárának cége veszi át a feladatot. A közbeszerzésen a Trinity Communications nyújtotta összességében a legkedvezőbb ajánlatot, ezért esett az MTVA választása rájuk.
hvg.hu
Manipulálta a Quaestor-botrány bemutatását az állami tévéhíradó, állítja egy friss tanulmány. A Mérték Médiakutató elemzése szerint a híradóban a kormány narratíváját hangsúlyozták, a kellemetlen információkat pedig elhallgatták.
hvg.hu
Velencén tartja következő kihelyezett frakcióülését a Fidesz. A szeptemberi találkozón Orbán ismerteti az őszi menetrendet.
hvg.hu
Tudja, miért nem mehet korábban nyugdíjba? Mert a férfinek az a legnagyobb megbecsülés!
Kenesei Krisztiánhoz, a Vasas játékosához hasonlította legutóbb tusványosi beszéde alapján Orbán Viktort Török Gábor politikai elemző. "Rutinos, nem olyan gyors, de ha leteszi a labdát, akkor oda rúgja, ahova akarja" – mondta róla. Török szerint Orbán "elképesztő áldozatok árán" találta meg és építette fel a bevándorlóellenes témát, ami végül újra meghozta számára a versenyelőnyt. Eközben az ellenzék csak kapálózik.
hvg.hu
Abban, valljuk be, igaza van a fideszes újságíróknak és névtelen bloggereknek, hogy nem kóser, ami a bevándorlók körüli kommunikációban zajlik.
Ceglédi Zoltán
Igen, a focin. Kubatov Gábor Szarajevóban is csak szurkolói kártyával engedte be a Fradi-drukkereket a meccsre, ezt az újpestes Wintermantel Zsolt szóvá tette Facebook-oldalán. Deutsch Tamás MTK-elnök felhúzva magát az újpesti polgármester véleményén, "lájkkurvának", "igazi lila majomnak" nevezte őt.
hvg.hu