szerző:
HVG

A biztos szavazók több mint fele voksolna most a Fideszre, derül ki a Medián HVG-ben megjelent kutatásából. Ekkora fölénnyel közel a ciklus derekához még egy kormánypárt sem vezetett.

Korábban még nem fordult elő a Medián felméréseiben, hogy a választások után bő másfél évvel a nagyobbik kormánypárt a választani tudó „biztos” szavazók több mint felének támogatását élvezze, ám most a Fidesz ezeknek a szavazatoknak az 51 százalékát kapná. Ez abból a friss kutatásból derül ki, amely részletesen a csütörtökön megjelenő HVG-ben olvasható majd, és amelyben a Fidesz egész éves népszerűségi mutatóit értékelik.

©

Arra már korábban is többször volt példa, hogy ennyi idővel a választások után valamelyik ellenzéki párt tudhassa maga mögött a választani tudó „biztos” szavazók abszolút többségét: 1999 decemberében az MSZP-nek 52 százalékos, 2003 novemberében a Fidesznek 51 százalékos, 2007 végére pedig szintén a Fidesznek 64 százalékos volt a támogatottsága.

Most viszont az erős kormányoldallal szemben csak töredezett ellenzéket láthatunk. A Jobbik – amely a választások óta átvette a második legerősebb párt pozícióját – az utóbbi fél évben valamelyest gyengült, támogatottsága a májusi rekordmagasságról (16 százalékról) 13 százalékra mérséklődött.

©

Az MSZP népszerűsége a teljes szavazókorú népességre vetítve időközben 7 százalékra apadt – a párt, amely épp a mostani közvélemény-kutatás idején tartotta kongresszusát, utoljára az Antall-kormány első két évében szerepelt ilyen gyengén a Medián felméréseiben.

A Medián felmérése bővebben a csütörtöki HVG-ben jelenik meg. A kutatást 2015. november 27-e és december 1-je között készítette az intézet, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kórházba került az Aerosmith gitárosa

Kórházba került az Aerosmith gitárosa

Hasít a magyar építőipar, de már közelít a száguldás vége

Hasít a magyar építőipar, de már közelít a száguldás vége

Senki ne rendezzen sporteseményt Spanyolországban – kéri a NOB

Senki ne rendezzen sporteseményt Spanyolországban – kéri a NOB

Kulka János visszatér a képernyőre

Kulka János visszatér a képernyőre

Mészáros gyerekeinek cége tervezi az OSZK új piliscsabai raktárát

Mészáros gyerekeinek cége tervezi az OSZK új piliscsabai raktárát

Nem kapott új jelszót, bombát küldött a BitCoin-cégnek egy svéd férfi

Nem kapott új jelszót, bombát küldött a BitCoin-cégnek egy svéd férfi