#Fidesz

Lehet itt Pakssal választást nyerni?

A Fideszben örülnének, ha Paks kampánytéma lenne – a kormánypártban ugyanis úgy vélik, szempontjukból igazából nem is veszélyes az ügy, senki sem mozgósít, de eltereli a közbeszédet más kérdésekről. Az MSZP-ben még gondolkodnak, hogy mennyire kezeljék hangsúlyosan, az Együtt-PM és az LMP biztos, sokat foglalkozik majd Pakssal. A felmérések alapján egyelőre mindenkinek igaza lehet még.


Rogán a 310 forintos euróról: ez így normális

Akár 500 millió forintos bírsággal is sújthatnák az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő bankokat a Fidesz frakcióvezetőjének tervei szerint. Rogán a forint beszakadásáról azt mondta, csak a szokásos "januári árfolyam-ingadozásról" van szó, Gyurcsányról és Bajnairól is ejtett néhány szót, és a hajléktalanok V. kerületi elhelyezéséről is beszélt.


A Tárki az MSZP-t hozza ki a baloldali összefogás nyertesének

A Tárki Társadalomkutatási Intézet havi január végi pártpreferencia-kutatásának januári eredményei alapján jelenleg az MSZP könyvelhet el leginkább többletet a baloldali ellenzéki összefogásból: a szocialista párt támogatottsága kismértékben nőtt, az Együtt 2014 – PM szövetségé és a Demokratikus Koalícióé pedig lényegében változatlan. Mindeközben a Fidesz-KDNP népszerűsége a korábbiaktól nem tér el számottevően, így a kormánypártok továbbra is jelentős előnnyel vezetnek – derül ki a kutatásból. A korábbi évekkel ellentétben a Tárki a választások előtt nem készít külön választási előrejelzést.


Századvég: az LMP az ellenzéki összefogás legnagyobb nyertese

A Századvég legfrissebb pártpreferencia-kutatásának tanúsága szerint az LMP az ellenzéki összefogás legnagyobb nyertese. A párt támogatottsága január végére átlépte a parlamenti bejutási küszöböt. A január végén készített kutatás szerint a baloldali összefogás alig erősebb közös listával, mintha a pártok külön indulnának az országgyűlési választásokon. A baloldali közös listára jelenleg a választókorúak 20 százaléka szavazna.






A panelek népére hajt a Fidesz

Jól jár-e a panelek népe a kampányban, csökken-e a távhő ára? Ez az egyik kulcskérdése a Fidesz-KDNP pénteki zárt frakcióülésének, melyet most a Balaton mellett tartanak a kormánypártok. Orbán korábban ezt ígérte, csak nem tudni, összehozható-e ez már most. A gáz alighanem áprilistól lesz olcsóbb. A választások előtti utolsó kihelyezett tanácskozás fő témája a rezsicsökkentés, de a képviselők arra számítanak, hogy Orbán Viktor ismét izgalmas helyzetértékeléssel lepi meg őket.


Kövér: "a baloldal utál mindent, ami közösségi, ami nemzeti"

A nemzetközi baloldal pontosan ugyanolyan, mint a magyarországi. Viharos gyorsasággal esik arra a színvonalra, ahol a magyar baloldal mindig is tanyázott - fogalmazott az Országggyűlés elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete által szervezett országjáró kerekasztal-beszélgetés kecskeméti állomásán. Az eseményen felszólalt Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet igazgatója, aki azt mondta: Magyarország nem lesz Oroszország politikai szövetségese, és nincs kormányváltó hangulat.


"Orbán és Rogán bohócnak nézik a nemzetet"

Orbán Viktor miniszterelnök és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője „bohócnak nézik a nemzetet”, de „valójában a fejükre hullik vissza ez a bohócszerep” – mondta csütörtöki, a főváros ötödik kerületében egy fideszes lakossági fórumnak otthont adó épület előtt tartott sajtótájékoztatón Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja.



Hende: aki alacsony rezsit akar, annak a Fideszre kell szavaznia

Hende Csaba szavai szerint április 6-án alapvetően a rezsicsökkentésről szavaz az ország. A honvédelmi miniszter csütörtökön Hatvanban, a rezsicsökkentésről tartott lakossági fórum előtti sajtótájékoztatóján elmondta, a Fidesz-KDNP közös frakcióülésen vitatja meg pénteken, hogyan folytatódjon a rezsicsökkentés.




Pokorni: amelyik fideszes lop, az börtönbe kerül

Nem oldhatók többé könnyű hitelből a társadalmi konfliktusok, az elszámoltatás pedig sokkal inkább a jelenlegi fideszesek számára üzenet, mint a leváltott hatalomnak – jelentette ki Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök egy mohácsi rezsifórumon a Nol TV felvétele szerint.


Megbuherálták a CÖF bohócos plakátját

Először szombaton észlelték azt az ellenzéki összefogást gúnyoló választási plakátot, amelyen Gyurcsányék mellett egy rejtélyes bohóc is felbukkant. Aztán mire kiderült, hogy a PM-eseket bohócozták le, addigra el is készült egy photoshoppolt verzió, amelyen már a kormánypárti szereplők állnak, és Mesterházy Attila is terjeszti a Facebookon. Az eredeti plakát egyébként a CÖF-CÖKA műve.


Kövér: a többségnek Orbán nélkül nincs Fidesz

Orbán Viktor nélkül a legtöbb embernek elképzelhetetlen a Fidesz, bár a párt jövője már nem egyes alapítókon múlik – közölte a Hír24-nek adott interjújában Kövér László házelnök. Szerinte megnyertük az EU elleni szabadságharcot, 2006 októberében pedig a baloldal összeesküvést szervezett.



Schiffer: az LMP akár 10 százalékos eredményt is elérhet

Az LMP társelnöke szerint az ellenzéki párt nemcsak bekerülhet a parlamentbe a tavaszi országgyűlési választáson, de akár 10 százalékos eredményt is elérhet. Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában a közös listát állító baloldali pártok összefogásáról azt mondta, "újra összeálltak azok, akik 2010-ben egyszer már Orbán Viktor kezére játszották az országot."