#Fidesz

Selmeczi az OECD ellen hangolja a kormányt

A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy továbbra is hagyja figyelmen kívül a nyomásgyakorlást, és védje meg a magyar embereket a megszorításoktól - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentésére reagálva.


"Bort már ne igyon" - Ujhelyinek szólt be a nógrádi Fidesz

Ujhelyi István a szocialista párt süllyedő hajóján mentőöv után kapkod. Tengervizet prédikálhat, de bort már ne igyon! - így reagált Becsó Zsolt, a Fidesz Nógrád Megyei Választmányának elnöke pénteken az Országgyűlés szocialista alelnökének csütörtöki salgótarjáni sajtótájékoztatóra.


Simulékony karrierpolitikus birkózhat meg Fekete Györggyel

Az „elmúltnyolcévezésben” Budai Gyulával versenyt futó Halász János kényelmes állást veszített el, amikor minisztere pénteken L. Simon László helyére jelölte. Míg a parlamentben csak az ellenzékkel kellett birkóznia, kulturális államtitkárként a jobboldali lobbik kereszttűzébe kerülhet, azok pedig a forrásmegvonás miatt igencsak bosszúsak. Pedig Halász eddig pont úgy jutott előre a politikai ranglétrán, hogy kerülte a veszélyes helyzeteket, igyekezett mindenkinek kedvében járni. Az SZDSZ-ből indult politikusnak most politikai hátország nélkül kellene küzdenie.




A Fidesz nem tud arról, hogy elhasaltunk az államadósság elleni küzdelemben

Burány Sándor állításával szemben a szocialisták alatt elszabaduló államadósság 2010 óta folyamatosan csökken, ami egyedülálló az Európai Unión belül is - közölte Puskás Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-vel. Az Államadósság Kezelő Központ statisztikái szerint egyébként majdnem történelmi rekordra nőtt a magyar államadósság mértéke januárban.



Mancs: így kavar Orbánéknál a negatív kampány atyja

Több évtizedes rutinja van a negatív kampányok szervezésében Arthur J. Finkelsteinnek és George E. Birnbaumnak, a Fidesz kommunikációs stratégáinak - írja a Magyar Narancs. A lap szerint a két háttérember öt-hat hetente tanácskozik a Fidesz vezető politikusaival és konkrét gazdasági ügyekben is tanácsokat adnak.


Meghallgattattná Simort a Fidesz az ÁSZ-jelentés miatt

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága üljön össze a jövő héten, tűzze napirendre az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működéséről szóló jelentését, és hallgassa meg Simor András jegybankelnök tájékoztatását az ügyben.



Új rezsicsökkentési ötlettel állt elő az egri Fidesz

A Fidesz Heves megyei szervezete azt javasolja, hogy a jövőben nonprofit szervezetként működjenek a víziközmű-szolgáltatók a minél alacsonyabb szolgáltatási díjak érdekében - jelentette be a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott kedden Egerben.


Több mint harminc polgármester veszi át a székely zászlót

Több mint harminc polgármester vesz át a székely zászlót Budafok-Tétényben csütörtökön - olvasható a Németh Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő és Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) polgármester aláírásával ellátott, az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.



"A Fidesz végül engedett a mérhetetlenül maradi KDNP-sek zsarolásának"

"A KDNP szerint az élettársi kapcsolatban élőkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint egy ingatlan adás-vételére. Szemléletük maradiságát jellemzi, hogy az azonos nemű párok kapcsolatát még a Ptk.-ba sem engedték be, sőt az sem tántorította el őket, hogy az Ab megsemmisítette az általuk benyújtott családvédelmi törvény családfogalmát jelentősen szűkítő passzusait." Az MSZP két képviselője arra reagált, hogy hétfő este megszavazta a parlament az új Ptk.-t.


Nem minősítem Bajnai kijelentéseit - Mesterházy az ellenzéki összefogásról

Nem híve az utcai politizálásnak, így nem akar számháborút kezdeni a Békemenet támogatta Fidesszel. Ennek ellenére az MSZP nagyszabású tömegrendezvényre készül március 9-én: több ezer aktivistát mozgósítanak a pártelnök országértékelőjére. Nem örül, hogy az ellenzéki tárgyalópartnerei - köztük a pártot alapító Bajnai Gordon - folyamatosan beszólogatnak a szocialistáknak. A kritikákat azonban betudja annak, hogy egy új "liberális" párt pozicionálásához ez is hozzátartozik. Arra számít, 2013 végére összejön az ellenzéki összefogás. Interjú Mesterházy Attilával.



A Fidesz szerint fair a röghöz kötés

A felsőoktatást finanszírozó adófizetők és a hallgatók közötti fair megállapodásnak tartja a Fidesz a hallgatói szerződést - közölte Pósán László, a parlament oktatási bizottságának kormánypárti alelnöke szombaton az MTI-vel.


Alkotmányba foglalják a röghöz kötést - nagyjavításba kezd a Fidesz

Szinte minden, az Alkotmánybíróság által korábban kifogásolt rendelkezést beemel az alkotmány sáncai mögé a Fidesz az alaptörvény negyedik, hatalmas terjedelmű módosításában. Szűkre szabják a család fogalmát, megerősítik a perek áthelyezésének jogát, betiltják a kampányhirdetéseket a kereskedelmi médiában, az önkormányzatok pedig jogot kapnak hajléktalan-mentes zónák kijelölésére.


A KDNP már nem perli a Fideszt névbitorlásért Esztergomban

A KDNP esztergomi szervezete elállt a Fidesz helyi frakciója ellen névviselési jog sérelme miatt indított keresetétől - tette közzé a kereszténydemokrata szervezet pénteken egy közösségi portálon. A 15 tagú képviselő-testületben a tízfős Fidesz-KDNP-frakció adja a többséget, a kormánypárti képviselőcsoportnak azonban jelenleg nincs olyan tagja, aki KDNP-s képviselő lenne.


Az önkormányzati fejősteheneket vágná le a rezsicsökkentéssel kormány

Évente milliárdos hasznot is hozhat egy-egy önkormányzatnak a jól működő vízmű, ezért aztán komoly érvágást jelenthet, ha a kormány rájuk erőszakolja a rezsicsökkentést. A víz- és csatornadíjak hatósági árszabása már 2011 óta napirenden van, de ez egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen óriási különbségek vannak a szolgáltatók közt, és a kijelölt állami hivatal sem kapkodja el a munkát.