Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Fidesz a hókáoszról: "A bajban hol volt Gyurcsány és Bajnai?"

A Fidesz-KDNP frakciószövetség köszönetet mond mindenkinek, aki az elmúlt napokban részt vett a bajbajutott emberek mentésében, ugyanakkor bírálja az MSZP-t, amiért egy ilyen helyzetben segítség helyett "politikai haszonlesőként" lépett fel.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Fidesz a hókáoszról:

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere és Michl József tatai kereszténydemokrata városvezető hétfői közös sajtótájékoztatójukon a Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében köszönetet mondott mindenkinek – rendőröknek, tűzoltóknak, katasztrófavédelmi szakembereknek, katonáknak, civilszervezeteknek, önkormányzatoknak, a közigazgatásnak és magánszemélyeknek –, aki az elmúlt napokban részese volt az összefogásnak. 

Mint elmondták, Székesfehérváron négy melegedőben 800 embert, Tatán pedig 500 embert fogadtak be.

Cser-Palkovics András ugyanakkor bírálta az MSZP-t, mert szerinte az ellenzéki párt "mindent a hatalom oltárára emelve", ebből a helyzetből "politikai haszonlesőként eredményt kíván kovácsolni". Mint mondta, a szocialisták már az első órákban vizsgálóbizottsággal foglalkoztak, ahelyett hogy segítettek volna. Szerinte ez egy ilyen helyzetben nem csak céltalan, hanem cinikus hozzáállás is, és pont azoknak az embereknek a megsértése, akik az összefogás részeseként segítették a probléma megoldását.

Az a kérdés, hogy a bajban hol volt Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila ? – fogalmazott Cser-Palkovics András.

Arra a felvetésre, hogy az MSZP megnyitotta helyi irodáit, a fideszes politikus azt mondta: nem irodák megnyitására lett volna szükség, hanem arra, hogy meleg teát, ételt vigyenek az úton rekedteknek vagy a melegedők egyikébe. Az MSZP vizsgálóbizottságról szóló kezdeményezésére vonatkozó kérdésre kijelentette: nem vizsgálóbizottságokra van szükség, hanem a bajbajutott emberek segítésére, ezt kellett volna tenniük a szocialistáknak.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.