#Fidesz





Milliárdos gyanús beszerzést sejt Horváth Csaba

Az MSZP fővárosi frakciója milliárdos gyanús beszerzést sejt a csepeli szennyvíztisztító egyik kapcsolódó beruházásánál. Horváth Csaba frakcióvezető szerint ezért sem engedi a Fidesz, hogy létrehozzanak egy beruházásokat vizsgáló, ellenzéki vezetésű bizottságot.


Eltörölnék a kommunista utcaneveket a kormánypártok

Jövő júliustól ne lehessen találkozni a kommunista diktatúra nyomát őrző utcanévvel Magyarországon – ezt javasolják kereszténydemokrata és fideszes országgyűlési képviselők a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványukban. A kormánypárti politikusok több mint ezer ilyen utcanévre bukkantak eddig.


Kikapcsolhatják a közvilágítást Esztergomban

Önkormányzati tartozás miatt kikapcsolhatják szombaton Esztergomban a közvilágítást, és két hét múlva megszűnhet a közétkeztetés, ezért szerdán rendkívüli ülést tart az önkormányzat - közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel.


VV: nem a Fidesz Magyarország utolsó esélye

Kövér László a hétvégén a Fidesz fiataljait okította, beszédében a házelnök többek között kijelentette, hogy a Fidesz kormányzása „Magyarország utolsó esélye”. Az igazi baj az, hogy nemcsak Kövér László gondolja ezt, hanem szinte az egész Fideszben így látják a világot - írja a Véleményvezér blog.


Kövér: mindig gazdasági katasztrófa lett abból, ha az IMF diktált

Kövér László szerint a jelenlegi kormányzati ciklus, vagyis a 2010 tavaszán elkezdődött négy év az egyetlen, az utolsó esélye Magyarországnak. A parlament és a Fidesz választmányi elnöke ezt a Fidelitas országos választmányának tisztújító ülésén mondta szombaton Budapesten. Úgy fogalmazott: "a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben", vagyis a felelősség óriási és egyetemleges.




Költségvetési vitába keveredett a Fidesz az LMP-vel

Az LMP szerint a keresők négyötödének csökkenne a jövedelemadója a párt alternatív költségvetési javaslata alapján, a kormány büdzsétervezetében azonban 550 milliárd forinttal növelnék az adóterheket jövőre - így reagált a fideszes Selmeczi Gabriella pénteki kijelentéseire Vágó Gábor és Scheiring Gábor az LMP-ből. Selmeczi Gabriella pénteken azt mondta, hogy az LMP-s javaslatok elfogadásával pártja szerint csődbe menne az ország.




Kedden derülhet ki, miért nem ismétlik meg a tisztújítást a szegedi Fideszben

Új információk merültek fel - ezzel indokolta a Fidesz regionális pártigazgatója azt, hogy mégsem ismétlik meg a kormánypárt szegedi szervezeténél a tisztújítást. A HVG írt arról, hogy megsemmisítette a Fidesz szeptemberi szegedi tisztújító közgyűlésének döntéseit a párt mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottsága a gyűlés alapszabály-ellenessége miatt.




Népszavazás Esztergomban: döntött a bíróság

Három kérdésben közösen kezdeményez népszavazást Esztergomban a Jobbik, az LMP, az MSZP helyi szervezete és két civil egyesület. A kérdések egy részét a bíróság hagyta jóvá, felülbírálva a jegyző döntését - közölte a népszavazást ötletét felvető Jobbik helyi elnöke.


Kész az igazságszolgáltatási reform második része

Elkészült a kormányoldal által javasolt igazságszolgáltatási reform "második" része: ennek nyomán létrejöhet egy új kerületi bíróság a fővárosban, emelkedhet a bírósági ügyintézői, a bírósági titkári és az ügyészi státuszok száma, változhat a bírák esetében az úgynevezett címpótlék adományozása, az ügyészek pedig bérfelzárkóztatásban részesülnének.