#Fidesz


"Tévedés a Fideszt lefasisztázni" - egy volt párttag értékítélete

Hegedűs István, a rendszerváltás utáni első ciklusban volt fideszes képviselő, aki szerint egykori pártja alapvetően nem konzervatív, hanem populista. A Fideszből 1994-ben kilépett Európa-ügyi szakértő úgy véli, nem elvetendő egy, az LMP által javasolt „perverz koalíció” a Fidesz ellen 2014-ben, ám még korai volt nyilvánosságra hozni az ötletet. Interjú.






1,6 millió szavazót vesztett el a Fidesz

Az összes választó ötöde fordult el Fidesztől az elmúlt másfél évben – derül ki a Political Capital elemzéséből. Bár az ellenzéki pártok erősödése továbbra is gyengének mondható, összesített támogatottságuk immár második hónapja magasabb, mint a kormánypárté. A legnagyobb tömeget az év eleje óta a pártpreferencia nélküli választók jelentik



Akár egyházakat is megadóztathatnának jövőre az önkormányzatok

Elvileg egyházakra, közszolgáltató szervezetekre és központi költségvetési szervekre is vethetnének ki adót a helyi önkormányzatok, ha bekerül a jövő évi adótörvények közé Lázár János és Rogán Antal javaslata. Az előterjesztésben szerepel az is, hogy csak az adópolitikáért felelős miniszter engedélyével léphetne hatályba a vállalkozások helyi adójáról szóló önkormányzati rendelet, ha abban az előző évinél 20 százalékkal magasabb adót állapítanak meg.



A Fidesz kiakadt Tétényi Éva október 23-ai beszédén

A Fidesz esztergomi szervezete csütörtökön arra szólította fel a város független polgármesterét, hogy kérjen bocsánatot a képviselő-testület október 23-ai ülésén elmondott beszédéért, mert szerintük Tétényi Éva a kijelentéseivel meggyalázta 1956 emlékét. A város vezetője visszautasította a párt állításait.




Mégis megszűnhet az eva

Megszüntetné az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) a Fidesz - legalábbis az egyik képviselőjük egy erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az adótörvényekhez.


Tárki: tovább csökkent a Fidesz előnye

Tovább csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, miközben a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas: a kérdezettek több mint fele nem tud pártot választani, vagy titkolja választását - ez derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet 2011. októberi pártpreferencia-kutatásának adataiból.


VV: vereséget szenved Orbán gyorsnaszádja?

A miniszterelnök a brutálisan nehéz 2012-es év várható nehézségeit az Európai Unió nyakába akarja varrni. Pedig nem az EU húz vissza minket, hiszen mi vagyunk a leglassabbak a régióban - olvasható a Véleményvezér blogon.




Durva háborúban szorították ki Gyurcsányt az MSZP-ből

Hetek óta azon megy a vita az MSZP-ben, hogy Gyurcsány Ferencet és híveit a frakcióalakításuk megakadályozásával „szorítsák ki” vagy a konfliktusok békés lezárásával tegyék lehetővé a „kiválást”. Ezeken a kifejezéseken múlik ugyanis, hogy a Demokratikus Koalíció Pártjának lesz-e önálló képviselőcsoportja a parlamentben, ami nélkül a volt miniszterelnök támogatói több tízmilliós támogatástól, bizottsági helyektől és posztoktól eshetnek el. Az MSZP szakadásának története.


Török Gábor: a Fidesz politikájában Gyurcsány volt az első számú célpont

"Kiss Péterrel az MSZP a 2006-os választásokat veszítette volna el, Gyurcsány Ferenc viszont esetleges bukásával maga alá temetheti az egész MSZP-t is" - nyilatkozta egy fideszes képviselő 2006-ban. A Fidesz politikájában a volt miniszterelnök töltötte be az első számú célpont szerepét. De mi lesz most? - tette fel a kérdést Török Gábor politológus.