#Fidesz

Szocialista polgári körök – Orbán Viktor nyomában

A szocialista pártstruktúra működésképtelensége immáron hivatalos, s az MSZP szocialista polgári körök szervezésébe kezd. Míg azonban a Fidesz erős pártként, a kormányzás más úton történő „folytatására” szervezhette meg a köröket, addig a meggyengült szocialistáknak a párt egyben tartása, a pártépítés a céljuk. Jogos lehet tehát a kérdés: sikeres kísérletnek leszünk-e szemtanúi, vagy a demokrata körök az orbáni példa életképtelen mutáció lesznek csupán?


"Lógjon!" – kiabálta Novák a Parlamentben

Az Országgyűlés úgy döntött: fenntartja két fideszes politikus, Meggyes Tamás és Szekó József mentelmi jogát. Mindkét politikus ellen rágalmazás miatt tettek feljelentést. Meggyes Tamás kiadását a Jobbik és az LMP, Szekó Józsefét csak a Jobbik támogatta.


Polgármesteréhez igazította a Fidesz az alkotmánymódosítását

Hétfő reggel döbbentek rá a fideszes képviselők arra, hogy az egyik tervezett alkotmánymódosítási javaslatuk miatt nem indulhatna Borkai Zsolt győri fideszes polgármester az önkormányzati választásokon. Ezért aztán módosítottak egyet a javaslatukon, Borkai Zsolt pedig megnyugodhat.





Policy Agenda: több mint ötszáz egyéni indítvány 50 nap alatt

Az első Fidesz-kormány alatt 24, a második alatt 578 önálló indítványt nyújtottak be az Országgyűlés elé a kormányzás első 50 napjában; az idei szám azonban nem nagyobb a 2002-es és 2006-os kormányzati ciklus első ötven napjában benyújtott hasonló dokumentumokénál - áll a Policy Agenda elemző cég összegzésében.




"Amit a Fidesz csinál, vicc, csak még a poént nem ismerjük"

Amikor nincs magyarázatunk valamilyen dologra, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy spekulációkat, elméleteket gyártsunk. A kormány eddig majdnem minden lépése után szárba szökkentek az elméletek, mint a bolondgomba. A W blog írója összeszámolta, eddig mit tett a Fidesz-kormány.




Török Gábor: Magas labda a politikai nyilatkozat kihelyezése

A szereplőkön, a kormányon és az ellenzéken áll, hogy a múlónak tűnő, epizódszerű eseményekből össze tudnak-e rakni, fel tudnak-e építeni egy olyan konstrukciót, amelyben egyszer majd minden elem ugyanarról szól, egymást erősíti - véli Török Gábor politológus.




A közintézményekben ki kell függeszteni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát

Jól látható helyen ki kell helyezni a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot az államigazgatási szervek épületeiben - tartalmazza a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendelet, amelyben többek között a köztársasági elnököt, a házelnököt és az önkormányzati vezetőket is kérik, hogy gondoskodjanak a nyilatkozat kihelyezéséről.



Török Gábor: Mi jön az elnökválasztás után?

Az eddigi elnökválasztások második legnagyobb támogatottságával, 263 szavazattal már az első fordulóban államfővé választotta Schmitt Pált a parlament. De mi jön most? - tette fel a kérdést Török Gábor politológus.


A közelgő Szilvásy-per – előzmények és veszélyek

Az UD Zrt. botrány folyományaként a legrosszabb fajta szellem szabadulhat ki a palackból. Csak reméljük, hogy a több mint egy éve a vádhatósági gyanú árnyékában élő Szilvásy György által az ügyészség szerint bevetett módszer– amelyet az MDF fölötti nagypárti hegemóniáért zajló Fidesz-MSZP meccsben alkalmazott –, nem ismétlődik meg, ezúttal a legutóbbi győztesek oldaláról.


Fidesz: eljárási ok miatt halasztják a médiacsomagot

Eljárási okokkal, a szakmai javaslatok mérlegelésével indokolta a fideszes kezdeményezésű médiacsomag egyik előterjesztője, hogy hétfőn mégsem került napirendre a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat zárószavazása, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány, az úgynevezett "médiaalkotmány" általános vitája, amelyet az előzetes napirend még tartalmazott.