#Fidesz

Mesterházy: Warvasovszky ma már a Fideszhez köthető

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnökének jelölt Warvasovszky Tihamér ma már a Fideszhez köthető, Székesfehérváron polgármesterként a fideszes többséggel működött együtt és számtalan alkalommal szembe szavazott a saját frakciójával.


Aki belebújt Hagelmayer és Kovács Árpád kabátjába

Domokos László számvevőszék élére történő jelölése rossz hír. Rossz hír a pártatlan közszolgálat híveinek, valamint azoknak, akik az előző kormányok bűneit, etikai határsértéseit nem zsigerien pártos elfogultságból, hanem őszinte elvi alapon ítélték el. Mint ahogy azoknak is, akik reménykedtek: az új kabinet e téren is jobb lesz, a politikai hűséggel szemben a szakmai rátermettségnek enged teret


Olcsóbb lesz a stadionvásárlás

Illetékmentesen vásárolhatnak sportlétesítményt a befektetők, ha legalább 15 évre vállalják az eredeti funkció alapján történő működtetést - írta a Napi Gazdaság keddi számában, egy hétfőn benyújtott képviselői javaslatot ismertetve.


Török Gábor: a győztes mindent visz?

A hétfői napirend előtti felszólalásokban az LMP és az MSZP frakcióvezetője egyaránt hatalomkoncentrációval és az ellensúlyok tudatos gyengítésével vádolta a Fideszt. Kétségtelen, az első önkorlátozónak látszó lépések óta a kormányoldal elkezdte használni az erejét - írja Török Gábor a blogján.





Krakkó Ákos a Fidesz-frakció sajtófőnöke

Krakkó Ákos újságíró tölti be hétfőtől a Fidesz parlamenti frakciójának sajtófőnöki posztját - jelentette be Lázár János, a képviselőcsoport vezetője a Parlamentben tartott tájékoztatóján.


Szanyi Tibor: Boldog lehet a magyar, hogy főzheti otthon rettenetes cefréjét

Bajnait modern Széchenyihez hasonlítja, dicséri Medgyessyt is, szavai szerint „a két Gyurcsány kormány alatt vesztettünk el mindent”. Vissza akarja hozni az MSZP-be az igazi baloldaliságot, ennek érdekében akár a választmányi elnökséget is elvállalná, a korábbi elnök Simon Gábor és a tisztségért állítólag induló Botka László ellenében. Interjú Szanyi Tiborral


Szlovákiai választás: Orbán Viktor elkalkulálta magát

A kettős állampolgárság ügyben Pozsonyba menesztett Martonyi János tüntetően mellőzni kényszerült Bugár Bélát. Felelőtlen és oktalan gesztus volt így megalázni a szlovákiai politikust, de ma már látni: mégiscsak hasznosaknak bizonyultak az efféle gesztusok a Híd-Most számára, elvégre ezek állítottak Bugár mellé sok olyan szlovákot, akiknek e téren alighanem rendben lehetnek politikai ösztöneik.



Gyökeresen átalakulhat a médiafelügyelet és a közmédia szervezetrendszere

Gyökeresen átalakulhat a médiafelügyelet, és a közszolgálati média szervezetrendszere a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló, Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által jegyzett javaslatok nyomán, amelyek létrehozzák többi között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, annak médiatanácsát, a hírközlési és médiabiztos tisztségét, a Közszolgálati Kódexet és az annak betartását ellenőrző Közszolgálati Testületet, továbbá a Közszolgálati Közalapítványt és a négy közmédium különálló, egyszemélyes nonprofit részvénytársaságait.


Öt javaslatból álló médiacsomag a Ház előtt

Öt előterjesztést tartalmazó médiacsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek fideszes képviselők pénteken. Kezdeményezik a többi között a Közszolgálati Közalapítvány létrehozását a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió közalapítványainak és a Magyar Távirati Iroda tanácsadó testületének jogutódjaként. Az előterjesztés szerint a közmédiumok nonprofit részvénytársaságokká alakulnak, de önállóak maradnak.



Médiacsomag: augusztustól indulhat az új rendszer

A Fidesz szerint azért van szükség a közmédiumok működésének újraszabályozására, mert bebizonyosodott: a régi rendszer megbukott. Cser-Palkovics András a pénteken, fideszes képviselők által az Országgyűléshez benyújtott átfogó médiacsomagról az MTI-nekazt mondta: augusztustól elindulhat az új rendszer, amely teljesen átszabja a közmédiumok működését; a javaslat nem az alkalmazotti körről, hanem a szervezetek működőképesebbé tételéről szól.





Fidesz: zsenialitás és kontárkodás

Szélsőséges ellentétek jellemezték az alig másfél hete hivatalba lépett Orbán-kormány politikájának értékelését: a Financial Times kontárnak nevezte az Orbán-kormányt, néhány nappal később Oszkó Péter pedig zseniálisnak titulálta Orbán akciótervet bejelentő beszédét - olvasható a Political Capital blogon.


Török Gábor: újra van bal- és jobboldal?

Többen úgy vélik, hogy a Fidesz a 29 lépéssel érezhető elmozdulást tett a "régi", 1998-2002 közötti jobboldal irányába. De ennek néhány érv ellentmond ennek - olvasható Török Gábor politológus blogján.