Meghalt az Oscar-díjas színész, Martin Landau
A 89 éves korában elhunyt Landau volt Jack Nicholson színésztanára, James Dean barátja és Marilyn Monroe párja is, Oscar-díját pedig Lugosi Béla eljátszásáért kapta.
A 89 éves korában elhunyt Landau volt Jack Nicholson színésztanára, James Dean barátja és Marilyn Monroe párja is, Oscar-díját pedig Lugosi Béla eljátszásáért kapta.
Első szezonjában megbukott próbálkozásból csinált világraszóló sikert a Baywatch tévésorozattal David Hasselhoff, aki most a nevét és arcát is adja a mozifilmes újragondoláshoz. A kritikusok fintorognak.
Napok múlva érkezik a Dunkirk című háborús thrillere, ezért kicsit visszatekintettünk a brit mester életművére, és rangsoroltuk eddigi kilenc moziját. A legjobb Batman-filmeket és a legambiciózusabb sci-fiket is neki köszönhetjük, de azt néha hajlandóak vagyunk elfelejteni, hogy Hugh Jackmanből és Robin Williamsből is ő hozta ki életük egyik legjobb alakítását.
Korábban arról is szó volt, hogy Sacha Baron Cohen lesz a főszereplő, de végül mást láthatunk majd Freddy Mercury szerepében.
Az intelligens akciósztár megtestesítője, Az Amerikai Hős, a leghíresebb ács. Harrison Ford ötvenéves karrierje során többször kiábrándult a filmiparból, de most Indiana Jones és Han Solo után a Szárnyas fejvadász Rick Deckardjét is eljátssza idős korában, így talán a legkerekebb pályát tudhatja magáénak Hollywoodban.
A Nagymenőkért Oscart nyert, hét éve nem színészkedő Pesci állítólag 50-szer utasította vissza a Pacino és De Niro főszereplésével készülő The Irishmant, de végül aláírt.
Egyes források szerint Brad Pitt-tel és Jennifer Lawrence-szel is találkozott már a projekt miatt a kultrendező.
A stúdió már megegyezett három nagyobb névvel, de az utolsó pillanatban a 87 éves rendező meggondolta magát.
A HVG nyári online filmklubjában 12 filmet mutatunk be az elmúlt évek nagy sikerei közül 12 héten át. Ezúttal Alain Guiraudie rendező, az Idegen a tónál alkotójának különleges, bizarr fordulatokkal teli alkotását, az Állva maradni című filmet nézhetik meg teljes egészében.
Természetesen Christopher Nolan világháborús thrillerének zenéjét is a német legenda írta, most meghallgatható az első, nyolcperces téma.
A Csajkovszkij-balett adaptációjának főszerepét a Zsivány Egyessel világhírűvé vált Felicity Jones alakítja.
A Zeffirelli-múzeumban a rendezőnek a filmjeihez készült rajzait is meg lehet majd nézni.
A Hollywood Reporter 100-as listáját több mint kétezer hollywoodi figura megkérdezésével állították össze.
A rendező Tarantinónak köszönheti, hogy 1992 óta a legtöbb moziban mutathatja be a szuperszéles 70 mm-es formátumban világháborús eposzát.
A HVG nyári online filmklubjában 12 filmet mutatunk be az elmúlt évek nagy sikerei közül 12 héten át. Ezúttal a Mijazaki-filmek világát idéző A vörös teknőst ajánljuk a minőségi házimozizáshoz.
Új, hosszabb előzetes futott be a nyáron érkező nosztalgiamozihoz, a Pappa Piához, amelyben Ostorházi Bernadett, Szabó Kimmel Tamás, Nagy Feró és Stohl András játssza a főszerepet.
A kritikusok és a rajongók is pozitívan fogadták, a bevételek is a sikert igazolják. Még a közönségsikernek számító Öngyilkos osztag című film bevételét is túlszárnyalta – pedig még csak negyedik hete játsszák.
Íme, fél tucat fénykép a még befutás előtt álló későbbi szexszimbólumról.
Tom Cruise karakterére koncentrál a 2019 nyarára időzített Top Gun: Maverick című második rész, amit a Feledés című film rendezője készít.
A Bosszúállókat még a Marvelnél rendező Joss Whedon az ősellenség DC-nél rendezi saját Batgirl-filmjét. A főhőst játszó színésznő neve még titok, ám az esélyesek listája már kiszivárgott.