#filmforgatás

Vasárnapi dugót csináltak Budapesten Bruce Willisék

Az Erzsébet híd lezárása miatt a szokásosnál hamarabb alakultak ki forgalmi dugók a fővárosban vasárnap délután. A Fővinform ügyeletese szerint a Budaörsi úton és a Nagyszőlős utcában délután négy óra óta torlódnak a járművek, lassú a haladás.



Lángolt Bruce Willisék díszlete Kiskunlacházán

Kigyulladt egy díszletépület péntek kora hajnalban a Die Hard 5. című amerikai film forgatásán Kiskunlacházán. Egy hússzor nyolc méteres, faszerkezetű díszletépület égett le a kiskunlacházi volt szovjet laktanya területén.



Bruce Willis 155 milliót hoz Budapestnek

A Napi Gazdaság szerint megközelítőleg 150 napra vonatkozó filmforgatási engedélyt adtak ki a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületekre, ebből 155 millió forint közterület-használati díj gazdagítja az önkormányzatot a Bruce Willis-filmnek köszönhetően.





A Die Hard 5 pilótája: mintha csak augusztus 20-án repültünk volna

A Magyar Honvédség egyik harci helikopterének közreműködésével zajlott szerda délelőtt a Die Hard - Drágább, mint az életed című amerikai szuperprodukció forgatása a fővárosban; a gép pilótája szerint a kijelölt feladat nem jelentett számára komolyabb kihívást egy augusztus 20-i légi parádénál.






Origo: Hollywood Romániát választotta Magyarország helyett

Májustól Magyarországon forgott volna egy Shia LaBeouf és Evan Rachel Wood főszereplésével készülő film, de végül a Budapestre írt forgatókönyvet Bukarestre írták át - írja az Origo pénteki cikke, amely szerint az utóbbi időben több filmes produkció is Romániát választotta Magyarország helyett forgatási helyszínül.


Megkínzott hadifoglyot játszik Colin Firth

Egy pár lesz a filmvásznon Colin Firth és Nicole Kidman: az ausztrál színésznő ugrik be ugyanis Rachel Weisz helyére és alakítja a Firth játszotta második világháborús veterán feleségét, aki segít úrrá lenni férje háborús emlékek okozta rémálmain és szorongásain.


Már forgatják a filmet Indiában Oszama bin Laden elfogásáról

Indiában forgatja az Oszama bin Laden terroristavezér elleni rajtaütésről szóló filmet az Oscar-díjas Kathryn Bigelow. A BBC weboldala szerint a rendező nyolc-tíz napja van Indiában, és az ország északi részén fekvő Csandígarh-ban dolgoznak. Hivatalos címe még nincs a filmnek, a főszereplőt, bin Ladent a 27 éves ausztrál színész, Joel Edgerton játssza.


Ezeket a filmeket forgatták tavaly Magyarországon

Bár 2011-ben 2010-hez képest csökkent a Nemzeti Filmiroda által regisztrált filmek gyártási költsége, továbbra is több külföldi stáb érkezik Magyarországra forgatni - írja a Napi Gazdaság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adataira hivatkozva.



Vajna szerint művihar a fapados filmszemle ügye

Ez egy "művihar", hiszen a szervezők nem is kértek állami támogatást - mondta Andrew G. Vajna kormánybiztos a Fapados Filmszemle szervezőinek álláspontjáról. Vajna negyven forgatókönyv elbírálása utzán azt mondta, három film forgatása indulhat meg.