Két nő irányítja Finnországot
Mari Kiviniemit választotta miniszterelnökké kedden a finn parlament, így az országnak az elnöke mellett most már a kormányfője is nő.
Mari Kiviniemit választotta miniszterelnökké kedden a finn parlament, így az országnak az elnöke mellett most már a kormányfője is nő.
MTI
Matti Vanhanen finn kormányfő bejelentette lemondását Tarja Halonen államfőnek.
MTI
Csaknem húszéves, megfüstölődött emberi tetemre bukkantak Finnországban.
MTI
Botrányba fulladt az Igazi Finnek nevű finn szélsőjobboldali parlamenti párt egyik képviselőjének rasszista felhangokkal fűszerezett műkedvelő fellépése az elmúlt hétvégén egy, a párt által szervezett hajókiránduláson - adta hírül hétfőn egy finn napilap.
MTI
Finnország szerezte meg a bronzérmet a vancouveri téli olimpia férfi jégkorongtornáján szombaton, miután 5-3-ra nyert Szlovákia ellen.
MTI
MTI
hvg.hu
Öt góllal nyertek a finnek ellen és a döntőbe jutottak az amerikaiak a vancouveri hokitorna elődöntőjéből. Elképesztő rohamaival sporttörténeti vereséget mérhetett volna az USA a finnekre, hiszen az első 15 percben hat gólt lőttek. Ám a második és a harmadban visszavettek a tempóból. A finnek képtelenek voltak fordítani, de a harmadik harmadban legalább szépítettek 6:1-re.
MTI
A ffinnek lettek a harmadikok női jégkorongban.
MTI
A finnek elleni negyeddöntőben az utolsó percekben nagyot hibáztak a csehek. Ezt használták ki az északiak, és kétgólos győzelmet arattak végül. Így a finnek jutottak az elődöntőbe az olimpiai jégkorongtornán.
hvg.hu
Egy átlagember a finnek hallattán biztosan nem a katonaságra fog gondolni, hanem teljesen mást társít a finn néphez, Finnországhoz. Ez nem azt jelenti, hogy a finn hadsereg le lenne maradva. A Lemil blog friss bejegyzésében a finn hadsereg történetéről ír.
unknown
A versenyen a csapatoknak egy-egy hatliteres kannában kellett megtalálniuk bizonyos, csapatonként változó mennyiségű aranyszemcsét.
MTI
A finn környezetvédelmi hatóság is áldását adta az Északi Áramlat gázvezetékre, ezzel elhárult minden akadály a kivitelezés megkezdése elől: az 1200 kilométer hosszú vezeték építése várhatóan idén áprilisban kezdődik.
MTI
A finnországi Espooban csütörtökön lezajlott öldöklés tettese szándékosan választotta ki áldozatait, amikor a kereskedelmi központban leadta lövéseit - állapították meg a vizsgálatot végző rendőrök.
hvg.hu
Feleségével és négy vásárlóval végzett egy lövöldöző fekete ruhás ámokfutó csütörtökön délelőtt egy finnországi bevásárlóközpontban - jelentette a finn közszolgálati tévé a rendőrségre hivatkozva.
hvg.hu
Karácsonykor megverte feleségét, ezért akár újból börtönbüntetést kaphat a finnek rovott múltú síugró olimpiai bajnoka, Matti Nykänen.
hvg.hu
Finnországban hétfőn megemlékeztek a "téli háború" kitörésének 70. évfordulójáról, a harcokban a kis északi ország csapatai 105 napon át dacoltak a rájuk támadó szovjet hadsereggel, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek.
hvg.hu
A finnek békességben élnek hagyományos kisebbségeikkel, ám nem igazán tudnak mit kezdeni az utóbbi években érkezett külföldiekkel.
HVG
Finnországban egy hónap alatt három magyar fotókiállítást is láthat a közönség: két tamperei és egy helsinki tárlat mutatja be csütörtöktől, illetve péntektől a magyar fotográfia különböző korszakait, generációit.
hvg.hu
Öt tizenéves életét vesztette egy faházban keletkezett tűzben Finnország déli részén. A fiatalok éppen házibulit tartottak, amikor az épület kigyulladt pénteken késő este.
hvg.hu
A parlamentre bízza sorsát a finn kormányfő, akinek pártja más politikai alakulatokkal együtt kampányfinanszírozási botrányba keveredett - derült ki Matti Vanhanen egy vasárnapi interjújából, akinek távozását az ellenzék már követelte.
MTI
Váltságdíjat követelnek a tulajdonostól az Arctic Sea teherszállító hajóért, amely rakományával és orosz legénységével Finnországból Algériába tartva "eltűnt" - jelentette be a finn rendőrség szombaton.
MTI