#foci



Ügyes ötlettel menthetik meg a Győri ETO utánpótláscsapatát
 

Ügyes ötlettel menthetik meg a Győri ETO utánpótláscsapatát

A sporttörvény alapján a nehéz anyagi helyzetben lévő Győri ETO FC az alacsonyabb osztályú és utánpótláscsapatainak versenyjogát átruházhatná a vele szerződéses együttműködési viszonyban álló másik egyesületnek, ezzel megmenekülhetne az egyesület utánpótlása - közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

MTI MTI




Lázár gátat szabna Orbán focis költekezésének
 

Lázár gátat szabna Orbán focis költekezésének

Miközben az állam évi 350 milliárd forintot költ sportra, Lázár János arról beszélt ma a parlamentben, hogy szerinte állami pénznek nincs helye a profi futballban, illetve a profi sportban. Tudja, hogy ezzel a véleményével kisebbségben van a kormányon belül – mondta a Miniszterelnökség vezetője.

hvg.hu hvg.hu





Két embert őrizetbe vettek a Fenerbahce elleni merénylet miatt
 

Két embert őrizetbe vettek a Fenerbahce elleni merénylet miatt

A két személyt most hallgatják ki; egyikük a gyanú szerint rálőtt a labdarúgókat szállító buszra, a másik pedig segített neki. A szombati támadásban súlyosan megsebesült a csapatot szállító busz sofőrje, csak az utasok közbelépése akadályozta meg, hogy véres baleset történjen.

MTI MTI



A Roma legyőzte a Napolit
 

A Roma legyőzte a Napolit

Az AS Roma Miralem Pjanic góljával 1-0-ra legyőzte a vendég Napoli együttesét az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A második helyen álló fővárosiak egy gyengébb időszak után sorozatban másodszor gyűjtötték be a három pontot, míg a Napoli immáron öt forduló óta nyeretlen.

MTI MTI